Rubin “Hurrikán” Carter

Fotó: Rubin “Hurricane” Carter (j) – PuzzlePix Fotóügynökség

Aki szereti az ökölvívást, annak nem kell bemutatni, de ha még nem találkoztál vele, most betekintést nyerhetsz az életébe egy rövid leírásban.

Rubin Carter 1937. május 6-án született a New Jersey-béli Cliftonban.  A Carter nevet a rabszolgatartói adták őseinek. Rubinnak nagyon nehéz gyerekkora volt, mert akkoriban a rasszizmus uralkodott, ráadásul egy olyan környéken élt, ahol az erőszak és az erőszakolás mindennapos volt. Rubin Carter gyerekkora nehezen indult és már 11 évesen a Jamesburgi javítóintézetbe küldték egy késelés miatt, ugyanis Rubin barátaival a tóparton játszottak mikor egy perverz egy barátját elkezdte molesztálni, ő pedig többször karon szúrta. A javítóintézetbe ismerkedett meg az ökölvívással, de 1956-ban 19 évesen megszökött a javítóból. Még ugyanebbe az évbe beállt az ejtőernyősökhöz a hadseregben. A seregbe kamatoztatni tudta remek ökölvívó képességét és váltósúlyú bajnok lett. A katonaságot idő előtt elhagyta, így 4 év börtönre ítélték, amit a Trenton Állami börtönben kellett letöltenie. 1961. szeptember 21-én szabadult.

1961. szeptember 22-én (igen, a szabadulása után 1 nappal) megvívta első profi mérkőzését Pike Reed ellen, akit 4 menetben pontozással legyőzött. Becenevét 1961. október 11-én kapta. Joey Cooper elleni kiütéses sikerét a kommentátorok egy “Hurrikánhoz” hasonlították.

Első nagyobb összecsapását 1962. október 27-én vívta Florentino Fernandez ellen. Ez volt Carter első televíziós összecsapása, melyet az ABC csatorna élőben közvetített. A mérkőzést megelőzően Fernandez volt az esélyes, de a Hurrikán őt is elsöpörte az 1. menetben. Ezt követően még olyan neves ellenfeleket győzött le, mint Holly Mims, Gomeo Brennan vagy George Benton. 1963. december 20-án összehozták Emile Griffith-szel, a pittsburghi Civic Arénában, akit a súlycsoport királyának tekintettek. Rubin Carter sima győzelmet aratott viszont nem volt a világbajnoki cím terítéken, így csak a nép bajnoka volt. Bár mint írtam korábban elég nehéz idők voltak azok és valakinek így is csak egy “koszos néger” volt.

1964. december 14-én eljött a nagy pillanat és terítékre került a WBA / WBC világbajnoki övek. Joey Giardelloval  15 menetes mérkőzésen mindenki szerint Rubin “Hurrikán” Carter győzött, de egy 35 perces pontozói “számolás” után Joey Giardellot hozták ki győztesnek. Ezt követően Carternek többet nem volt esélye megszerezni a világbajnoki öveket. Pályafutása során mérlege 40 mérkőzés, 27 győzelem (19KO), 12 vereség és 1 döntetlen.


1966-ban egy pittsburghi bárban 3 embert lelőttek, a szemtanúk szerint 2 színes bőrű férfi volt az elkövető. Ekkor Rubin egy bárban volt és hazafelé menet “barátjával” John Artissal volt és megállították őket. A rendőrség munkája nagyon felületes volt, a helyszínen nem vettek se lőpor nyomot, se ujjlenyomat mintát. Egy a 3 sérült közül kikérdezhető volt és megkérdezték tőlük, hogy “ők” voltak-e az elkövetők, a sérült férfi nemmel válaszolt. Olyan ismert emberek, mint Muhammad Ali is próbált segíteni de akkor még hiába. Végül Cartert és Artist 1967-ben a bíróság háromszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte gyilkosságért. Börtönbe megírta életrajzi könyvét a 16. menet címmel. Könyvének köszönhetően egy fiatal Lesra Martin nevelőivel elkezdtek dolgozni Carter ügyén és hosszas nyomozás után 1985. november 8-án egy tárgyaláson bebizonyították, hogy 1966-ban rasszizmus miatt tévesen ítélték el őt és barátját. 19 év ártatlanul  letöltött börtönbüntetés után szabadult.

1993-ban a Bokszvilágtanács (WBC) tiszteletbeli világbajnokának választotta.

2014. április 20-án prosztatarákba hunyt el. Rubin “Hurrikán” Carter 76 évet élt.

Szerző: Kiss Sándor

Komment