Heti összefoglaló: Május 21-27.

Fotó: Daniele Zuccoli

A múlt hét legfontosabb mérkőzése magyar szempontból Lődi Tamás finnországi meccse volt. Tamás (19-10-2; 16 KO) a finn Sami Enbom (17-2; 10 KO) legyőzésével megszerezte a WBO cirkálósúlyú Európa-bajnoki címét. Tamás gyakorlatilag visszaszerezte övét, amit már egykor birtokolt. Komolyabb nehézséget nem okozott Tamás számára a finn ellenfele. Enbom háromszor is padlóra került, először a második menetben, majd a harmadikban kétszer is, végül a harmadik menetben Tamás TKO-val győzött Enbom ellen és szerezte meg a WBO övét.

A korábbi nehézsúlyú világbajnok újabb meglepő nyilatkozatot tett. Tyson Fury mióta bejelentette visszatérését szinte minden héten nyilatkozik valami olyat, amire felkapja a sajtó a fejét. Azt már tudjuk, hogy újra világbajnok akar lenni, azt is, hogy szerinte simán verné Wilder-t és Joshua-t is, és nemrég a következő ellenfele is nyilvánosságra került. Múlt héten éppenséggel azzal lepte meg az embereket, hogy szeretne orvosnak állni, ha befejezi profi ökölvívó karrierjét. Fury elmondta, hogy korábban hozott egy döntést és az ökölvívást választotta a tanulás helyett, de később szeretne orvos lenni és segíteni az embereknek. Már el is tervezte, hogy pár évig még bunyózna, majd egyetemre menne és a negyvenes évei elejére már képzett orvos lehetne. Fury elmondása szerint teljes életmódváltással szabadult meg attól a súlyfeleslegtől, amit 2,5 éves pihenője során szedett fel és ez is ösztönzi, hogy ő is segítsen másokon.

Vasyl Lomachenko (11-1; 9 KO) bejelentette, hogy marad könnyűsúlyban. Lomachenko április 12-én győzte le Jorge Linarest és szerezte meg a WBA könnyűsúlyú világbajnoki övét. Ezzel az ukrán sztár 12 profi mérkőzés alatt már harmadik súlycsoportjában lett világbajnok (pehely- és nagypehelysúly, könnyűsúly). A győzelme után felvetődött a kérdés, hogy marad-e könnyűsúlyban vagy visszalép nagypehelysúlyba és ott védi meg WBO bajnoki övét. Loma döntött és könnyűsúlyban folytatja a pályafutását, így visszaadta nagypehelysúlyú WBO övét. A tervek szerint legközelebb augusztusban fog ringbe lépni a WBO könnyűsúlyú bajnok, Ray Beltran (35-7-1; 21 KO) ellen.

Oleksandr Gvozdyk (15-0; 12 KO) nem akar várni és mielőbb meg akar küzdeni Adonis Stevenson-al. Gvozdyk a március 17-i, Mehdi Amar elleni győzelmével szerezte meg a kötelező kihívói pozíciót a WBC félnehézsúlyú bajnok Adonis Stevenson (29-1-1; 24 KO) ellenében. Stevenson azonban május 19-én döntetlennel zárta a Badou Jack (22-1-3; 13 KO) elleni mérkőzést és felajánlotta Jack-nek a visszavágó lehetőségét. Így az a kérdés, hogy a visszavágó lesz-e előbb vagy a Gvozdyk elleni meccs. Gvozdyk és csapata ragaszkodik a Stevenson elleni meccshez mielőbb és elmondásuk szerint a WBC elnöke, Mauricio Sulaiman ezt meg is ígérte nekik, bár tudjuk, hogy Eleider Alvarez is évekig várt Stevenson-ra, hiába volt ő a kötelező kihívó. Amennyiben Stevenson kikap bármelyiküktől és elveszíti bajnoki címét nem sok értelme lesz kiállnia a várakozó harmadikkal.

Egyre kisebb az esély, hogy megvalósulhat a Canelo – Golovkin visszavágó. Május 5-én találkozott volna a két bunyós, ha Canelo nem bukik meg két doppingteszten is és nem tiltják el. Canelo-t hat hónapra eltiltották, így legközelebb szeptemberben lehetne a visszavágó, de Oscar De La Hoya (Canelo promótere) szerint erre egyre kisebb az esély. De La Hoya szerint Golovkin megijedt Canelo-tól és csak keresi a kifogásokat, így ők már elkezdtek lehetséges ellenfeleket keresni. Tom Loeffler, Golovkin promótere szerint erről szó sincs, szimplán csak nem tudják egyeztetni a feltételeket, szerintük ugyanis jogos, hogy GGG nagyobb részesedést kér a visszavágóból, mint amiről korábban szó volt. Mivel Canelo hibájából nem jött létre a visszavágó és esett el nem kis pénzmennyiségtől a kazah világbajnok, így talán Canelo-nak kéne engednie, ha igazán akarja ezt a meccset. Kérdés még az is, hogy az IBF, hogy dönt, engedi-e a visszavágót vagy kötelező lesz GGG-nek kiállni Derevyanchenko ellen.

Úgy tűnik David Haye (28-4 26 KO), korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok visszavonul. Haye ugyan nem szó szerint jelentette be visszavonulását, de Twitteres kiírása erre enged következtetni. Haye visszavonulása várható volt, miután május 5-én másodjára is kikapott Tony Bellew-tól. Úgy tűnik a 37 éves Hayemaker lezárja 16 éves profi pályafutását és szögre akasztja a kesztyűit. Messzire azért biztos nem kerül az ökölvívástól, egy ideje már saját promóciós céget indított.

Komment