Fury tényleg mindent bevet a győzelemért, benzinbe mártja a kezét minden nap

Fotó: Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

Tyson Fury egy egyedülálló, igazi színes egyéniség, aki imád szerepelni, imád beszélni. Imádja, ha minden róla szól. Néha napján pedig igen furcsa dolgokkal áll elő. Gőzerővel készül a Deontay Wilder elleni visszavágóra, ami február 22-én lesz és úgy tűnik tényleg mindent bevet a győzelem érdekében. Az, hogy nagyjából 2 hónappal a visszavágó előtt lecserélte edzőjét talán még annyira nem is furcsa lépés, hisz az edzőváltás azért benne van egy profi bunyós karrierjében, talán csak a kései időpont volt meglepő. Az, hogy speciális diétán van szintén nem meglepő, hisz sokan fogadnak fel táplálkozási tanácsadót, aki az étkezéssel segíti a legjobb teljesítmény elérését.

Viszont ami már meglepő és talán kicsit megbotránkoztató is, – bár valószínűleg ezzel szándékosan akarta felhívni magára a figyelmet – hogy állítása szerint naponta hétszer maszturbál, hogy növelje a tesztoszteron szintjét.

A napokban pedig egy újabb érdekes „trükkel” állt elő, mégpedig, hogy az edzőtábor utolsó négy hetében minden nap 5 percre benzinbe mártja a kezeit. Azt mondja Fury, hogy ezt a trükköt, egy legendás csupaszöklű bunyóstól, egy vándorcigánytól, Big Joe Joyce-tól hallotta. Szerinte ez megerősíti, megkeményíti a kezét, amire mondjuk szüksége is lesz, ha ki akarja ütni Wilder-t. Fury hisz az „öregnek”, úgy van vele, ha neki bevált, akkor miért ne? Nem veszít vele semmit, ha kipróbálja.

Wilder szerint Fury-nak párnák vannak az öklei helyén, kizárt, hogy kiüsse őt. Ennek ellenére a „Cigány Király” azt mondja, hogy két menet alatt kiüti a címvédőt. Hamarosan meglátjuk, már nem kell sokat várni.

Komment