Elsült Wilder jobb keze, Ortiz ismét a padlón végezte

Fotó: Deontay Wilder – Luis Ortiz – PuzzlePix Fotóügynökség

Ha valakire, akkor Deontay Wilder-re kimondottan igaz az a sokat ismételt mondás, hogy mindenki egy ütésre van a győzelemtől. A „Bronz Bombázó” ezt újra bebizonyította Luis Ortiz ellen. Magyar idő szerint ma hajnalban csapott össze ismét a két bunyós és ahogy az első meccsüket, úgy a másodikat is Wilder nyerte idő előtt. Tizedik alkalommal is megvédte WBC világbajnoki címét.

Ezúttal azonban csak hét menetig tartott a mérkőzés. A meccs képe alapján pedig a hetedik menet utolsó pár másodpercéig egyértelműen Ortiz irányította a meccset. Szépen, taktikusan bunyózott, jól kontrázott és jól is védekezett a kubai. A pontozóknál minden bizonnyal ő állt jobban, megmutatta képzettségbeli fölényét. De aztán jött a „Bombázó”. Elég volt, hogy egyszer elsüljön az a bizonyos jobb egyenes, elég volt egy másodperc figyelmetlenség Ortiz részéről és vége is lett a meccsnek. A 7. menet vége előtt pár másodperccel akkora jobb egyenest vitt be Wilder, hogy Ortiz egyből a padlóra rogyott, a mérkőzésvezető pedig azonnal jelezte, hogy vége a meccsnek. Nagy nehezen ugyan feltápászkodott Ortiz (31-2; 26 KO), de látszott a tekintetén, hogy nincs magánál.

Wilder (42-0-1, 41 KO) bebizonyította, amit a meccs előtt mondott, egyrészt, hogy nem fog végig menni a meccs. Másrészt, hogy az ellenfeleinek 12 meneten keresztül folyamatosan koncentrálnia kell, de neki elég 2 másodpercig tökéletesnek lennie. A tervek szerint jövő februárban Tyson Fury ellen láthatjuk legközelebb a WBC nehézsúlyú világbajnokot.

Komment