Elhalasztják a 70. Bornemissza Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt

Európában is egyre nagyobb területen találtak már koronavírussal fertőzött beteget. Az ökölvívók egri versenyét nem eltörölték, csak elhalasztották.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége az elhalasztás mellett döntött, amit Eger polgármestere kért a hazai szakmai vezetőségtől, hiszen most a legfontosabb a lakosság egészségének megőrzése.

“Az idei verseny nem marad el, szintén elnökségi döntés alapján. Augusztus végére néztünk időpontot, így az ifjúsági világbajnokság felkészülésének fontos állomása lehet.”- nyilatkozta Dorkó Péter, szervező.

A külföldiek számára elhalasztásra került az egri verseny, de a magyar versenyzők számára jövő hétvége sem fog ökölvívás nélkül zajlani.

“2020.03.06-07-én, hogy a versenyzők felkészülése ne menjen teljesen kárba elnöki engedéllyel két napos-két ringes versenyt rendezünk a hazai versenyzőknek. Kibővítve, minden korosztály részére. 

A nézőket várjuk, jó program lesz. Változás a helyszínben, hogy nem a Kemény Ferenc sportcsarnokban lesz a verseny, hanem az edzőcsarnokunkban.”- mondta a jövő hétvégéről Dorkó Péter.

Március első péntekjén és szombatján Egerben az EVSI edzőcsarnokban az ökölvívásé lesz a főszerep, ahol nem csak a sportolók, de a nézők is jól szórakozhatnak.

Forrás: MÖSZ

Komment