A bokszoló Fodor Milán úgy készül, egyetlen meccs választja el a tokiói kvótától

Fotó: Fodor Milán (MÖSZ)

Budapest, 2020. április 20., hétfő (MTI) – Fodor Milán, a magyar ökölvívó-válogatott váltósúlyú versenyzője úgy érzi, még hasznára is lehet, hogy márciusban félbeszakították az európai kvalifikációs viadalt Londonban.

A Vasas 63 kilós sportolója a brit fővárosban – egy győzelem után – a negyedik versenynapon a nyolcaddöntőben szerepelt volna, melyben már a tokiói kvóta lett volna a tét, ám a szervezők a koronavírus-járvány miatt a harmadik napot követően félbeszakították a versenyt.

“Amiatt voltam dühös, hogy egy napon múlott az egész. Viszont a pozitívum az benne, hogy innen tudom folytatni, maradt a sorsolás is, így lehet, hogy előnyöm is lesz belőle” – mondta az M4 Sportnak Fodor Milán, aki most olyan helyzetben van, mint egy profi öklöző, hiszen csupán egyetlen meccsre, egyetlen ellenfélre kell koncentrálnia.

“Nagyon jó formában voltam márciusban, remélem, hogy ugyanolyan jóban leszek, sőt, még jobban. Abból pedig előnyöm is lehet, hogy a meccsig ki tudom majd elemezni a lengyel ellenfelemet” – nyilatkozta.

Londonból hazaérve – a csapat többi tagjához hasonlóan – Fodorra is két hét karantén várt, amit otthonában töltött, azóta pedig a klubjában van lehetősége edzeni, igaz nem ellenfelekkel. Mint mondta, minden tréningen az a meccs jár a fejében, az motiválja minden nap, mivel egyetlen siker választja el gyermekkori álmának, az olimpiai szereplésnek az elérésétől.

Az ötkarikás részvételről azt is elmondta, hogy az utóbbi időszakban számtalan külföldi edzőtáborban vett részt, a legjobbak ellen készülhetett, és érzése szerint sokat fejlődött, így pedig helye van az olimpia 63 kilós mezőnyében is.

Forrás: MTI

Komment