Az ökölvívás ott lesz a 2020-as Olimpián, de az AIBA nem

Hosszas huzavona után úgy tűnik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megtalálta a megoldást arra, hogy az ökölvívás ne kerüljön ki a 2020-as Tokiói Olimpia programjából. Korábban már mi is többször beszámoltunk róla, hogy a NOB és az AIBA viszonya nem felhőtlen. A NOB számos vizsgálatot indított az AIBA tevékenysége kapcsán és komoly szankciókat is kilátásba helyeztek, ha nem történik változás, arról is szó volt, hogy legvégső esetben a sportolók isszák meg a levét és nem indulhatnak az olimpián. Bár a NOB folyamatosan hangsúlyozta, hogy magát a sportágat nem szeretnék kitenni a programból, de komoly változtatásokra van szükség. A NOB talán megtalálta a megfelelő lépést a helyzet megoldására, de legalábbis arra, hogy ne vesszen kárba a sportolók munkája, és indulhassanak a jövő évi ötkarikás játékokon.

A NOB felállított egy speciális munkacsoportot az AIBA kizárásával, hogy biztosítva legyen az ökölvívó torna megszervezése és az azt megelőző kvalifikációs tornák az olimpiai kijutáshoz. A munkacsoport elnöke a NOB tag és egyben a Nemzetközi Torna Szövetség elnöke, Morinari Watanbe lesz. Az elsődleges feladat a kvalifikáció kidolgozása és a kvalifikációs tornák megszervezése 2020. január és május között. Véglegesíteni kell a súlycsoportok és a résztvevők számát, nagy hangsúlyt fektetve a nemek közötti egyenlőségre, még több lehetőséget biztosítani a hölgyek számára. A kvalifikációs szisztémát minél előbb, lehetőleg már a jövő hónap végéig ki kell dolgozniuk. A NOB számít a profi ökölvívó szervezetek segítségére is, hogy gond nélkül le tudja vezényelni a munkacsoport az ökölvívó tornát az Olimpián és az odáig vezető kvalifikációs tornákat.

Az AIBA helyzete továbbra is kétséges, a 2020-as olimpiáig mindenképp felfüggesztés alatt maradnak és egy bizottság vizsgálja a változásokat, hogy megfeleljenek a NOB elvárásainak, amennyiben a későbbiekben szeretnék visszakapni pozíciójukat. De a lényeg, hogy a sportolók részt vehetnek a japán fővárosban tartott Olimpián.