Az IBO felkérte Rácz Félixet supervisor-nak

Rácz Félix

Óriási szakmai megtiszteltetés érte Rácz Félixet, a legsikeresebb magyar ökölvívó promótert. Nem sokkal azután, hogy nemzetközileg is bejelentette, hogy nem kívánja tovább folytatni a promóteri tevékenységet, máris megkeresték egy nagyszerű lehetőséggel. Az egyik legrangosabb ökölvívó világszervezet, az IBO felkérte, hogy supervisorként csatlakozzon hozzájuk és munkájával, tapasztalatával segítse a szervezetet. Az IBO a négy nagy szervezet mellett az ötödik a rangsorban és jelenleg olyan nagynevű világbajnokai vannak, mint például Anthony Joshua nehézsúlyban vagy Gennady Golovkin középsúlyban.

Ezzel kapcsolatban Rácz Félix elmondta, hogy nagyon hízelgő volt rá nézve a világszervezet megkeresése. Természetesen ismerik az eddigi munkásságát, és tisztában vannak a szakmai felkészültségével, nyelvtudásával és ismereteivel. A múlt héten Hamburgban ”debütált” supervisor jelöltként és rövidesen már egy újabb eseményre utazik. A következő pár hét – pár hónap a tanulás időszaka lesz, és ha minden jól megy, március környékén már önállóan vezényelhet gálákat.

Múlt héten Hamburgban találkoztam a világszövetség képviselőjével és a beszélgetés után, úgy döntöttem, kipróbálom magam, de már egy világszervezet égisze alatt. Úgyhogy örömmel jelentem, mától Magyarországnak két sportdiplomatája van a profi ökölvívásban Kovács István és én.”

Rácz Félix elmondta, attól, hogy a promóteri feladataival felhagy, nem szakad el teljesen az ökölvívástól, hisz a sportág a szíve egyik csücske, csak ezen túl más jellegű feladatokat végez majd el. Az eddig képviselt ökölvívóival kapcsolatban sajnos már nem tudott ennyire jó hírről beszámolni. Úgy tűnik, hogy akikkel beszélt főként külföldi promóterek/menedzserek nem érdeklődtek a magyar fiúk iránt. Legalábbis nem olyan szerepet szánnának nekik, mint ő. Nem menedzselnék vagy promótálnák őket. Ő pedig nem szeretné „vágóhídra” küldeni a srácokat. Rácz erre a következőket mondta: „a srácokat is, és magamat is, többre értékelem, mint, hogy ilyen jellegű tevékenységbe kényszerítsem őket és/vagy saját magamat”. A mai naptól mindenki szabadon igazolhat és természetesen, ha felmerül az igény, a jövőben is szívesen segíti őket!

Arra a kérdésre, hogy látja az elmúlt időszakot, milyen a búcsú a promóteri munkától így válaszolt:

„Nagy valószínűséggel ebben az életben már nem fogok promóterként tevékenykedni. Egyrészt 2006 után egyszer már visszatértem, másrészt pedig, úgy érzem mindent kipréseltem magamból és a magyarországi lehetőségekből. Csupa pozitív élményekkel és tapasztalatokkal lépek tovább. 147 esemény, több tucat teltház, minden idők legnézettebb magyar profi ökölvívó eseménye, több mint 70 különböző bajnoki cím… Mi kellene még? Ezt 27 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem, azonnal aláírtam volna! 🙂 Hogy a 4 nagyszervezetnél nem volt világbajnokom? Igen, ez így van, de ezért nem ostorozom magam, hisz ez nem csak rajtam múlott! Menedzser-promóterként, bennem nincs hiányérzet. Amit közösen elértünk a srácokkal, arra szerintem mindannyian büszkék lehetünk és annak, aki ezt utánunk szeretné csinálni, hát nagyon össze kell magát kapnia, mert ezek az eredmények nem jönnek maguktól. Rengeteg munkával és áldozatokkal jár. Sok sikert kívánok mindenkinek és mindent köszönök!”

Komment