Az IBF elveszi Canelo övét, Golovkin és Derevyanchenko küzdhet érte

Fotó: Saul “Canelo” Alvarez – PuzzlePix Fotóügynökség

Zátonyra futott a Canelo IBF címvédéséről szóló tárgyalás és harc nélkül veszítheti el az övét, miután a tegnapi határidőig nem tudtak megállapodni a felek. Korábban írtunk róla, hogy az IBF elrendelte a kötelező címvédést Saul Alvarez-nek az ukrán Sergiy Derevyanchenko ellen. Ami elől először ódzkodott a mexikói, nem is foglalkoztak vele, majd mégis tárgyaltak róla, de nem sikerült megegyezni. Az IBF már akkor megmondta, ha Canelo nem vállalja a meccset, akkor elveszik az övet és a korábbi IBF világbajnok Gennady Golovkin küzdhet a címért Derevyanchenko ellen.

Most úgy tűnik végül erre a verzióra kerül sor, mert a megegyezés nem sikerült. Oscar De La Hoya pedig dühöng az IBF döntése miatt. Jogi lépéseket fontolgat, mert szerinte nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült megegyezni. Úgy gondolja szándékosan arra játszott az ukrán csapata, hogy Canelo feladja az övet, hogy ne ellene kelljen küzdenie Derevyanchenko-nak.

Az IBF övet kicsivel több, mint egy éve vette el a szervezet Golovkin-tól, mert nem állt ki Derevyanchenko-val, épp a mexikói miatt. Akkor Derevyanchenko Daniel Jacobs ellen küzdött az övért, de kikapott, majd idén májusban Canelo vette el Jacobs-tól. A hírek szerint októberben viszont visszaszerezheti Golovkin, elvileg már folynak a tárgyalások. Ezt még nem erősítette meg az IBF, de több külföldi portál szerint is október 5-én lehet a címmeccs a megüresedett címért, a DAZN közvetítésével.

Canelo pedig a WBO övével vigasztalódhat, ha sikerül megegyezni Demetrius Andrade-val egy címegyesítő meccsről. Mert a mexikói továbbra is a WBA Super bajnoka és a WBC Franchise bajnoka. Ez a verzió még talán kedvezőbb is lehet a nézők és a DAZN számára. Egy Andrade elleni meccs minden bizonnyal nagyobb érdeklődést vonz majd, mint egy Derevyanchenko elleni. Ha győz Canelo és Golovkin is, akkor talán sor kerülhetne a harmadik csatára közöttük, mert korábban egy világbajnoki cím megléte volt a mexikói feltétele. Amennyiben ezt teljesíti Golovkin nagyobb lehet a nyomás Canelo-n. Mert a DAZN bizony nagyon szeretné ezt a meccset és elég erőteljes befolyása van arra, hogy kivel küzdjön.

Komment