A WBC elrendelte a Wilder – Breazeale meccset, Whyte meg leszerződhet a Top Rank-kel

Fotó: Deontay Wilder – PuzzlePix Fotóügynökség

Zajlik az élet a nehézsúly elitjénél, de egyelőre a ringen kívül történnek az események. Azok után, hogy Joshua sem Wilder-rel, sem Whyte-tal nem tudott megegyezni Jarrell Miller ellen védheti meg világbajnoki címeit az USA-ban. Wilder pedig egy Fury elleni visszavágót tervezett, de Fury leszerződött a Top Rank-kel és elmarad a meccs. Így végül Wilder a WBC kötelező kihívói pozíciójában lévő Dominic Breazeale ellen védheti meg a címét, ez egyelőre biztosnak tűnik, mert a WBC elrendelte a küzdelmet.

Amikor kiderült, hogy Fury egyelőre mégse szeretne egy ismétlést Wilder ellen már sejteni lehetett, hogy Breazeale lesz a befutó, mert Wilder elmondta, hogy ő mindenképp bunyózni akar május 18-án. Ráadásul Breazeale már 2017 óta vár erre a lehetőségre, épp itt az ideje, hogy megkapja. A WBC pedig visszavonta a korábban elrendelt Breazeale – Whyte meccset az interim címért és elrendelte a Deontay Wilder (40-0-1; 39 KO) – Dominic Breazeale (20-1; 18 KO) összecsapást.  A meccsre május 18-án kerülhet majd sor a Brooklyn-i Barclays Center-ben. A tárgyalásokat is megkezdte a két bunyós menedzsmentje, ami valószínűleg könnyen fog menni, mert mindketten a PBC-nél vannak. Wilder promótere, Shelly Finkel szerint akár már a jövő héten megállapodhatnak így nem fog sor kerülni az április 4-i versenytárgyalásra.

Dillian Whyte (25-1; 18 KO) tehát hoppon maradt, mert a Joshua elleni meccs után a Breazeale elleni is meghiúsult. Bár ez a Breazeale elleni amúgyis leginkább egy mondvacsinált meccs lett volna, hogy Breazeale-t foglalkoztassák, amíg Wilder-re vár. Ha Whyte győzött volna, akkor se biztos, hogy a közel jövőben küzdhetett volna a WBC övért tekintve, hogy a szervezet igencsak szereti várakoztatni a kötelező kihívóit. Ezek után pedig arról lehet újabban hallani, hogy Tyson Fury után talán Whyte is az amerikai Top Rank promóciós irodánál köthet ki. Egyelőre csak pletyka szintjén merült fel, hivatalosan még nem erősítette meg egyik fél sem, de érdekes lépés lehet Whyte-tól, aki ezzel még messzebb kerülhet attól, hogy világbajnoki címért küzdhessen. A két jelenlegi világbajnok és Whyte (ha szerződik a Top Rank-kel) három különböző promóciós irodánál és három különböző műsorszolgáltatónál van és ezen akár egy-egy meccs sorsa is múlhat. Viszont anyagilag vélhetően jól járna Whyte és akár egy Tyson Fury elleni meccs is összejöhet házon belül.

Komment