A vártnál nehezebben, de TKO-val győzött Gervonta Davis

Fotó: Yuriorkis Gamboa – Gervonta Davis – PuzzlePix Fotóügynökség

Magyar idő szerint ma hajnalban debütált könnyűsúlyban Gervonta Davis (23-0; 22 KO) a kubai Yuriorkis Gamboa (30-3; 18 KO) ellen. Davis-nek már a mérlegelésnél voltak gondjai, mondhatni szokásos módon és a meccsen se volt a legjobb formájában. Eddig még sosem töltött majdnem 12. menetet Davis a ringben.

Bár a második és a nyolcadik menetben is a padlóra küldte a kubait, csak az utolsó menet nagyjából a felénél tudta befejezni a meccset a „Tank”. Nem volt igazán látványos a mérkőzés, bár végig fölényben bokszolt az amerikai. A pontozóknál sem forgott veszélyben a győzelme, de kissé talán unalmasra sikerült a debütáló meccse könnyűsúlyban. Miután nem sikerült gyorsan befejeznie a meccset mintha kicsit elfogyott volna a lendülete, de azért az utolsó menetet meghúzta és egy kemény felütéssel padlóra küldte Gamboa-t, a mérkőzésvezető pedig leállította a küzdelmet.


Így egy újabb idő előtti győzelmet tudhat magáénak Davis és egy újabb világbajnoki címet, mert győzelmével ő lett a WBA (regular) könnyűsúlyú világbajnoka. A meccs után Davis is elismerte, hogy ez a meccs most nem sikerült a legjobban és még sokat kell tanulnia.

Komment