Amikor Joshua és Fury egy Rolexért sparringoltak

Az IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua elmesélt egy 10 évvel ezelőtti történetet. 2010-ben, amikor még Anthony Joshua amatőr volt, honfitársa Tyson Fury pedig még csak profi karrierje elején jártak sparringoltak egyet.

Joshua a Boxing News-ban olvasott egy felhívást, hogy Tyson Fury sparring partnereket keres Londonban, ráadásul azt ígérte, hogy aki ki tudja őt ütni, az megkapja a Rolexét. Ekkor Joshua még amatőr volt, még nem volt olimpiai bajnok, Fury pedig még nem volt olyan ismert, így nem is tudták egymásról, hogy ki kicsoda. Joshua-nak megtetszett a „hirdetés” és ő is jelentkezett rá.

„Nekem és neki ez egy egyenes háború volt. Mindkettőnknek van szíve. Nem tudtam kiütni őt, de ő azt mondta utána, hogy figyeljetek erre a gyerekre, mert egy nap világbajnok lesz. És igaza lett, megvalósult a jóslata!” – mesélte Joshua a Fury elleni sparringról.

Szóval a Rolex-et nem kapta meg Joshua, de tapasztalatot és némi dicséretet azért bezsebelt.

Azóta eltelt 10 év és sok minden történt velük. Fury 2015-ben három nagy szervezet világbajnoka lett, majd mentális- és drog problémái miatt visszavonult/eltiltották egy időre és visszaadta öveit, két éve pedig visszatért és idén februárban újra világbajnok lett. Joshua pedig 2016-ban lett először az IBF világbajnoka, majd 2017-ben megszerezte a WBA Super övét, 2018-ban pedig a WBO övét. Aztán tavaly júniusban nagy meglepetésre elveszítette a címeit, de decemberben visszaszerezte őket Andy Ruiz Jr-tól. És most ők ketten birtokolják a négy nagy szervezet öveit. Fury a WBC világbajnoka, Joshua pedig az IBF/WBO/WBA bajnoka.

Ha idén nem is, de talán jövőre láthatjuk őket címet egyesíteni egymás ellen, persze, csak ha addig mindketten megnyerik a meccseiket.

Komment