Szeptember 28. WBSS nagyközépsúlyú döntő: George Groves – Callum Smith; Kozma Tamás is szorítóba lép

Fotó: George Groves – PuzzlePix Fotóügynökség

Szeptember 28-án, pénteken végre sor kerül a World Boxing Super Series nagyközépsúlyú döntőjére Szaúd-Arábiában. Az eredeti tervek szerint június 2-án került volna sor a döntőre a két angol bunyós George Groves (28-3; 20 KO) és Callum Smith (24-0; 17 KO) között, azonban Groves vállsérülése miatt el kellett halasztani.

A nagyközépsúlyú WBA (Super) világbajnok Groves Jamie Cox és Chris Eubank Jr. legyőzésével jutott be a döntőbe, Smith pedig Erik Skoglund-ot és Nieky Holzken-t verte meg. A meccs győztese nemcsak a Muhammad Ali trófeával lesz gazdagabb, de Groves WBA (Super) nagyközépsúlyú világbajnoki öve és Smith WBC nagyközépsúlyú Gyémánt öve is terítékre kerül. Természetesen mindkét bunyós győzelmet ígér és nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy a végén a Muhammad Ali trófeát viheti haza a győztes. A veretlen Smith számára ez lesz az első lehetőség, hogy világbajnoki címért küzdjön és nem is szeretne anélkül távozni Szaúd-Arábiából. A pénteki mérkőzés amellett, hogy a WBSS döntője, egyfajta házi bajnokság is, hisz mindkét bunyós angol és hazájuk ranglistáján Groves az első, Smith pedig a negyedik helyen áll.

A pénteki gálán Chris Eubank Jr. (26-2; 20 KO) is szorítóba lép JJ McDonagh (16-4; 8 KO) ellen. Ahogy már említettem Eubank Jr. is indult a WBSS tornán, az elődöntőben pedig egyhangú pontozásos vereséget szenvedett Groves-tól. Groves épp ezen a mérkőzésen szenvedett vállsérülést, ami miatt el kellett halasztani a torna döntőjét. A sérülés miatt az is felmerült, hogy Eubank ugorhat be Groves helyére a döntőbe, de végül megvárták, hogy felépüljön. Pénteki ellenfele az ír JJ McDonagh lesz.

Egy magyar résztvevőről is beszámolhatunk. A Lauri Promotion ökölvívója, Kozma Tamás (6-6-3; 3 KO) a nigériai Mikael Lawal (7-0; 5 KO) ellen lép szorítóba egy hat menetesre kiírt cirkálósúlyú mérkőzésen. Tamásnak nem lesz könnyű dolga, Lawal hibátlan mérleggel rendelkezik, mind a hét meccsét megnyerte és ebből ötöt kiütéssel. A rutin azonban mindenképp Tamás mellett szól, a pénteki már a 16. mérkőzése lesz.

Komment