Óriási Darmos győzelemmel zárult a harmadik Gladiátor – Barbár csata

Darmos József - Tóth Tamás magyar bajnoki címmérkőzés.
Darmos József – Tóth Tamás (Fotó: Rózsa Tamás)

Szombat este újabb teltházas gálát rendezett a Felix Promotion International Székesfehérváron. A jó hangulat előre garantált volt és így is lett. Egyrészt a helyi bunyósoknak és szurkolóiknak köszönhetően, másrészt az est főmérkőzése miatt, ami még a vártnál is izgalmasabban zárult.

Darmos József cirkálsóúlyú magyar bajnok.
Darmos József cirkálósúlyú magyar bajnok lett. (Fotó: Rózsa Tamás)

A Felix Promotion két cirkálósúlyú bunyósa, Darmos József (13-2-3; 10 KO) és Tóth Tomi (10-7-5; 6 KO) immár harmadik alkalommal csapott össze. Szinte biztosra lehetett venni, hogy a két bunyós élet-halál harcot fog vívni a végső győzelemért és a cirkálósúlyú magyar bajnoki címért. Az első meccset még 2016-ban Tóth Tomi nyerte kiütéssel majd a tavalyi visszavágó döntetlennel végződött. A szombati, harmadik meccset pedig egy óriási kiütéssel Darmos József nyerte meg. Az első menet a szokásos feltérképező menet volt, majd a második menet elején Tóth kezdett aktívabban, a menet felénél Darmos is belelendült. Majd a harmadik menetben Darmos egy óriási balhoroggal padlóra küldte Tóthot. Tóth a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy „valaki ma feküdni fog”, ez így is lett, de ő volt az, aki a harmadik menetben egy óriási balostól padlóra került és bár próbált fel kelni, de nem tudta folytatni a mérkőzést. Így Darmos Józsi nyerte meg a harmadik csatát és ezzel együtt a magyar bajnoki címet is.

A helyi bunyósok sem okoztak csalódást, Hegyi Barnabás, Márton Balázs és a debütáló Kiliti Tamás is kiütéssel győzött. Hegyi Barna (5-0; 4 KO) ismét nem töltött sok időt a ringben, már az első menetben kiütötte a szerb Martin Boskovic-ot (2-7-1; 0 KO). Márton Balázsnak (6-1-1; 5 KO) egy kicsivel több idő kellett, ő a második menetben győzött szintén szerb ellenfele, Mirko Jovanovic (0-5-0; 0 KO) ellen. Kiliti Tamás (1-0; 1 KO) most mutatkozott be a profik között és rögtön TKO-s győzelemmel.

Rajtuk kívül szorítóba lépett még a visszatérő Kelemen Balázs (25-2; 13 KO) is, aki több, mint három éves kihagyás után egyhangú pontozással verte Duka Krisztiánt (3-13, 0 KO).

Duka Krisztián - Kelemen Balázs
Duka Krisztián – Kelemen Balázs (Fotó: Rózsa Tamás)

Bacskai Balázs (10-0; 6 KO) pedig beugróként lépett szorítóba a bosnyák Senad Karic (4-3; 2 KO) ellen. Benji Egedi Renátó sérülése miatt vállalta ezt a meccset, illetve felkészülésként a májusi angliai meccsére. Ahogy várható volt nem is okozott gondot neki Karic, mindössze fél menetet bírt Benji ellen.

BAcskai Balázs profi nagyváltósúlyú ökölvívó.
Bacskai Balázs (b) (Fotó: Rózsa Tamás)

Urbán Ferenc (5-0; 4 KO) ellenfele a magyar rajongóknak már ismerős Giorgi Tevdorashvili (10-30-4; 4 KO) volt, akit tavaly már láthattunk Darmos József és Tóth Tomi ellen is. A grúz ezúttal is nehéz dió volt kellemetlen, szabálytalanságokkal tarkított stílusa miatt. Nem igazán tudott kibontakozni Urbán a grúz ellen, de valószínűleg így is ő vezetett a pontozóknál, amikor a grúz sérülés miatt feladta a küzdelmet, az ötödik menetre már nem állt ki, így TKO-val győzött Urbán.

Kiliti Tamás mellett még egy debütáló bokszolót láthattunk a ringben. Sárközi Attila (1-0; 1 KO) a második menetben győzött TKO-val Petrovics Roland (3-7, 1 KO) ellen.

Komment