Október 12. Salgótarjáni gála: magyar győzelmek kiütésekkel és fejelésekkel tarkítva!

Október 12-én tartotta a Felix Promotion idei ötödik hazai Magyar Ring Gáláját, ezúttal Salgótarjánban. Ringbe lépett többek között a jelenleg legmagasabban rangsorolt magyar ökölvívónk Szellő Imre, a korábbi WBO Európa-bajnok Kovács Zoltán és az est főmérkőzésén Darmos József és Tóth Tamás is a cirkálósúlyú magyar bajnoki címért.  Igazán izgalmas mérkőzéseket láthattak a helyszínre kilátogatók és a tévénézők. Két mérkőzést is idő előtt kellett lepontozni vétlen fejelés okozta sérülés miatt, a többi pedig kiütéssel végződött.

Fotó: Darmos József – Tóth Tamás – BOX TV

A gála talán legjobban várt mérkőzése a Darmos József (11-2-3; 9 KO) – Tóth Tamás (9-6-5; 5 KO) visszavágó volt a cirkálósúlyú magyar bajnoki címért. Darmos és Tóth első meccsüket 2016-ban vívta, akkor Tóth nyert kiütéssel. Akkori mérkőzésük a 9. menetben ért véget, ahogy a mostani is. Most azonban nem kiütés, hanem fejelés miatt szakadt félbe idő előtt, pontozással pedig döntetlennel zárult a mérkőzés. A 9. menet második felében véletlenül összefejeltek és mindkét bunyós felrepedt, a ring orvos úgy ítélte meg, hogy nem folytathatják a küzdelmet. A mérkőzésre nem lehet panaszunk nagy elánnal küzdöttek, egy sportszerű, pörgős mérkőzést láthattunk, két igazi harcos csatája volt. Ahogy a végeredmény is mutatja, kiegyenlített volt a mérkőzés a fatális sérülésig, felváltva kerekedtek felül egymáson. Ezzel az eredménnyel nem dőlt el igazából, hogy ki is a jobb kettejük közül, ahogy Bozai Gyula szakkommentátor és a két ökölvívó is elmondta, ez az eredmény egy harmadik meccset kíván.

Fotó: Darmos József – Tóth Tamás – BOX TV

Az est másik cirkálósúlyú mérkőzésén Szellő Imre (22-0; 13 KO) lépett szorítóba a venezuelai Gusmyr Perdomo (25-9; 17 KO) ellen. A mérkőzés előtt Imi edzője, Bertók Róbert elmondta a BOX TV-nek, hogy Perdomo egy rutinos, kellemetlen stílusú, ráadásul balkezes bunyós, de teljesen biztos a győzelemben és szinte 100%-ig biztos az idő előtti győzelemben. Nos, az edzőnek igaza is lett, Szellő a 7. menetben győzött, a mérkőzésvezető leállította a küzdelmet. Ezzel továbbra is őrzi veretlenségét és menetelhet tovább a világszervezetek ranglistáján. Perdomo nem okozott nagy nehézséget Szellőnek, végig a magyar bunyós irányította a mérkőzést.

Fotó: Szellő Imre – Gusmyr Perdomo – BOX TV

Kovács Zoltán (22-5-1; 7 KO), korábbi WBO Európa-bajnok bunyósunk idei második mérkőzésén lépett szorítóba és ő is venezuelai ellenféllel szemben egy nyolc menetre kiírt nagypehelysúlyú mérkőzésen. Zoli korábban elmondta, hogy Rafael Hernandez (28-11-2; 22 KO) vélhetően az eddigi legnehezebb és legkeményebb ellenfele lesz. Zoli a meccs végén elmondta, ha nem is a legkeményebb, de minden bizonnyal a legkellemetlenebb ellenfele volt, Hernandez ügyesen használta ki a rutinját és apró szabálytalanságokkal nehezítette meg Zoli dolgát. Ráadásul az első menetben véletlenül összefejeltek és nagyon rossz helyen repedt fel Zoli jobb szemhéja, ami folyamatosan zavarta a magyar bunyóst meccs közben. A sérülés miatt ezt a mérkőzést is idő előtt kellett befejezni és lepontozni, pontozással pedig egyhangúan Kovács Zoltán nyerte a mérkőzést.

Fotó: Kovács Zoltán – Rafael Hernandez – BOX TV

Az est további két mérkőzésén kiütéses győzelem született, Kispál Zoltán (9-4; 7 KO) és Urbán Ferenc (2-0; 1 KO) is TKO-val győzte le bosnyák ellenfelét.

Komment