Négy menetet bírt David Price Dereck Chisora ellen

Fotó: Dereck Chisora – David Price – PuzzlePix Fotóügynökség

A tegnapi londoni gálán lépett szorítóba Dereck Chisora (32-9; 23 KO) és David Price (25-7; 20 KO) a betöltetlen nehézsúlyú WBO Interkontinentális bajnoki címért. Eredetileg Chisora ellenfele a korábbi WBO nehézsúlyú világbajnok Joseph Parker lett volna, de Parker egy valószínűleg pókcsípés okozta betegség miatt nem tudott megfelelően felkészülni és nem tudta vállalni a meccset, így lett egy szigetországi rangadó a WBSS kisváltósúlyú döntő előmeccse.

Chisora már előre megmondta, hogy az a célja, hogy megsemmisítse a ringben Price-t és így is lett. Az első perctől kezdve agresszívan támadta a nála jóval magasabb Price-t, aki nem tudott élni a magasságbeli különbségből adódó előnyével. Folyamatos nyomás alatt tartotta, majd a negyedik menetbe padlóra is küldte, Price sarka pedig bedobta a törölközőt. Price felállt a számolásból és „készen állt” a folytatásra, de a sarka úgy érezte ennyi elég volt. Végül TKO-val nyert Chisora a negyedik menet utolsó percében.

Chisora eddig nagyon jó éven van túl, három meccséből hármat megnyert és úgy tervezi, hogy idén még egyszer szorítóba lépne. Nem szeretné kihagyni a december 7-i Andy Ruiz Jr. – Anthony Joshua gálát, ő is szeretne egy szeletet a tortából. Jarrell Miller vagy Joseph Parker ellen bunyózna szívesen Szaúd-Arábiában, de Usyk nevét is többször mondta már.

Komment