Morales VS Barrera 4: a két mexikói legenda újra összecsapna

Fotó: Erik Morales – Marco Antonio Barrera – PuzzlePix Fotóügynökség

Tavaly év végén és idén márciusban Julio Cesar Chavez Sr. és Jorge Arce kétszer is kesztyűt húzott egymás ellen, hogy jótékony céllal szórakoztassák a közönséget. Úgy tűnik a példájukon felbuzdulva két másik legendás mexikói bunyós is kedvet kapott, hogy ismét a ringben nézzenek farkasszemet egymással.

Erik Morales és Marco Antonio Barrera 2000 és 2004 között három parádés meccset is vívott egymás ellen. Először 2000. február 19-én csaptak össze a WBC és a WBO nagyharmatsúlyú világbajnoki címért, akkor pontozással Morales nyert. Majd 2002-ben már pehelysúlyban került sor a visszavágóra a WBC pehelysúlyú világbajnoki övért, ezt a meccset már Barrera nyerte pontozással. 2004-ben pedig már kisváltósúlyban küzdöttek, szintén a WBC világbajnoki övért és ezt a meccset is Barrera nyerte pontozással. Az első és a harmadik meccsük is megkapta az Év harca címet a The Ring Magazine-tól.


Most pedig talán negyedjére is összecsapnak. Természetesen ezúttal csak egy bemutató mérkőzés erejéig. Morales vetette fel az ötletet és Barrera azt mondja, hogy ő benne van, de inkább igazi meccset szeretne. Neki nem igazán tetszett Chavez és Arce két bemutató meccse, az, hogy lökdösték a bírót. Ez nem igazi boksz, rájuk nem így emlékeznek, tőlük nem erre vágyik a közönség.

Ettől függetlenül talán ismét láthatjuk őket a ringben egymás ellen, persze csak ha véget ért a koronavírus járvány.

Komment