Mike Tyson berágott a Nintendo-ra

Mike Tyson egykori világbajnok nehézsúlyú ökölvívó.
Fotó: Mike Tyson – PuzzlePix Fotóügynökség

Mike Tyson, a világ egyik legismertebb nehézsúlyú ökölvívója profi karrierje során és azóta is sok mindenhez adta a nevét, amiben pénz volt. Szerepelt rengeteg reklámban, filmekben, TV-műsorokban, láthattuk énekelni-táncolni, sőt még videó játékban is „szerepelt”. A Nintendo még 1987-ben kérte fel, hogy legyen ő a reklámarca és főszereplője „Punch-Out!” című videó játékuknak.

Tyson 1986. novemberében szerezte meg első világbajnoki címét és ezek után érthető módon még nagyobb ismertségre és népszerűségre tett szert, ezt a hullámot lovagolta meg a Nintendo és tette reklámarcává az új játékához. A pletykák szerint már a világbajnoki cím megszerzése előtt felkérték vállalva a kockázatot, hogy Tyson kikap Berbick-től és akkor mégsem lesz olyan eladható vele a játék, de Tyson könnyedén nyert és 50 000 dollárt kapott a Nintendo-tól, hogy „használhassák” őt a játékhoz. Állítólag óriási sikere volt a videó játéknak, nagy eladásokat produkáltak, de 1990-ben mégis lecserélték Tyson-t egy kitalált bunyósra, Mr. Dream-re. Majd a 2007-es újabb kiadásban is Mr. Dream a főszereplő. Pedig Tyson nélkül nem valószínű, hogy ilyen sikere lett volna a játéknak.

Most újabb verzió piacra dobását tervezi a Nintendo, de most sem kérték fel Mike Tyson-t, aki nem tetszését fejezte ki ennek kapcsán a közösségi oldalán. Lelkes rajongói pedig osztják a véleményét, hogy nélküle nem az igazi a játék és Tyson-t kellett volna ismét felkérniük. Igaz így nem is kell fizetnie a Nintendo-nak egy fillért sem Mike Tyson-nak, aki most biztos nem érné be 50 000 dollárral. 🙂

A mai videó játékokhoz képest elég vicces az 1987-es verzió, de akkoriban nagyon menő volt, 1987. karácsonyára minden kisfiú ilyet szeretett volna a fa alá az USA-ban.

Komment