Kiliti Tamás profinak áll, áprilisban debütál Székesfehérváron

Kiliti Tamás bátyjával és edzőjével Kiliti Ferenccel..
Kiliti Ferenc – Kiliti Tamás (Fényképet készítette: Kun Attila)

A Videoton Box Club fiatal ökölvívója Kiliti Tamás úgy döntött, hogy ő is csatlakozik a profik táborához és április 27-én, a Felix Promotion székesfehérvári gáláján már szorítóba is lép. Tamás elmondta a BOX TV-nek, hogy testvérével és egyben edzőjével, Kiliti Ferenccel úgy érezték, hogy itt az ideje a váltásnak. Tamás idén lesz 24 éves és úgy döntöttek nem várnak tovább, szépen lassan elkezdik építeni a profi karrierjét. Hosszú távon természetesen a bajnoki címek szerzése a cél, magyar bajnoki és nemzetközi, de most a tapasztalatszerzés a legfontosabb.

Tamás a tervek szerint kispehelysúlyban fog a profik között debütálni egy négy menetes mérkőzésen. A felkészülést már meg is kezdték az áprilisi mérkőzésre, az alapozáson már túl vannak, és nemsokára kezdik a kesztyűs edzéseket. Úgy érzi, hogy a profi bunyó és a légkör sokkal inkább neki való, mint az amatőr volt és nagyon várja, hogy székesfehérváriként hazai közönség előtt debütálhasson.

Komment