Hearn csalódott amiért Khan Crawford-ot választotta, Brook pedig Jeff Horn-nal vigasztalódhat

Fotó: Amir Khan – Eddie Hearn – PuzzlePix Fotóügynökség

Hivatalosan ma jelentik be egy sajtótájékoztató keretén belül az április 20-i Terence Crawford (34-0; 25 KO) – Amir Khan (33-4; 20 KO) meccset, de Crawford promótere már tényként kezeli. Bob Arum elmondta, hogy a New York-i Madison Square Garden-ben lesz a meccs és nagy érdeklődésre számítanak, valamint számos angliai rajongóra, aki elkíséri majd Khan-t. Arum nagyon lelkesen nyilatkozott a meccsel kapcsolatban, ugyanez Khan promóteréről, Eddie Hearn-ről már nem mondható el.

Eddie Hearn nem túl boldog, amiért Khan inkább választotta Crawford-ot és egy amerikai meccset, mint Kell Brook-ot és egy angliai rangadót. Hearn elmondta ugyan, hogy tiszteli Khan döntését, hogy ki mer állni a Pound 4 Pound bajnok Crawford-dal, de nem ez volt a terv. Hearn hiába ajánlott kétszer annyi pénzt (10 millió dollár) Khan-nak, mint amennyit a Top Rank ígér, az esély, hogy világbajnok lehessen úgy tűnik többet ér Khan-nak. Mert, ha legyőzi Crawford-ot, – amire nem sok esélyt adnak ugyan a szakértők, de sose lehet tudni – akkor a WBO váltósúlyú világbajnoka lehet. Hearn szerint az volt a terv, hogy hosszú távon dogozna együtt a Matchroom Khan-nal és előbb-utóbb világbajnoki címmeccs közelébe juttatták volna, de úgy tűnik Khan ezt nem akarja kivárni, ami azért érthető, hisz nem a karrierje elején jár már. Inkább kockáztat most, de Hearn szerint ezzel elárulja az angol bokszrajongókat, akik egy Kell Brook elleni csatára várnak. Meg hát ugye Hearn-t is, aki nagyot szakíthatott volna a Khan – Brook meccsel.

Hearn mellett Kell Brook (38-2; 26 KO) is elég pipa Khan választása miatt, de úgy tűnik máris akadt kérője. Nem sokkal azután, hogy Khan bejelentette a döntését, a korábbi váltósúlyú WBO világbajnok Jeff Horn (19-1-1; 13 KO) menedzsmentje bejelentkezett a Matchroom-nál, hogy Horn szívesen küzdene Brook-kal. Ráadásul még Angliába is hajlandóak elmenni a meccsért, mert tudják, hogy Brook képes megtölteni egy egész stadiont Sheffield-ben. Horn Manny Pacquiao-tól vette el a WBO világbajnoki címét 2017-ben, majd tavaly nyáron az a Terence Crawford vette el tőle, aki ugye Khan-nal fog küzdeni. Horn azóta egyszer lépett szorítóba, de már középsúlyban, Brook pedig legutóbbi két meccsét nagyváltósúlyban vívta. Valószínű, hogy a nagyváltósúly ideális lehet mindkettejük számára, amennyiben meg tudnak majd egyezni a részletekben. Brook hiába van jelenleg a kötelező kihívói pozícióban a WBA-nál nem valószínű, hogy címmeccs közelébe jut mostanában, így addig is érdemes komolyabb ellenfeleket találnia.

Komment