Golovkin kemény csatában lett ismét világbajnok

Fotó: Gennady Golovkin – Sergiy Derevyanchenko – PuzzlePix Fotóügynökség

Igazán izgalmasra sikerült a ma hajnali Gennady Golovkin (40-1-1;35 KO) – Sergiy Derevyanchenko (13-2; 10 KO) világbajnoki címmérkőzés. A korábbi IBO/IBF/WBC/WBA Super középsúlyú világbajnok Golovkin kemény csatában szerezte vissza két korábbi világbajnoki címét, az IBO és az IBF övet. Igazi adok-kapok volt a ringben, amit a szoros pontozás is mutat. Az egyik külföldi hírportál máris az „Év meccseként” emlegeti a küzdelmet, Derevyanchenko promótere pedig a „III. világháborúként” aposztrofálta.

Úgy tűnik az ukrán Derevyanchenko felnőtt a feladathoz és kemény küzdelem elé állította a korábbi világbajnokot, bár az első menetben számolni kellett az ukránra, de nem tudott GGG nagy kárt tenni benne, folytatta a küzdelmet és kemény ellenfélnek bizonyult. Majd a második menetben egy balhorogtól felszakadt az ukrán jobb szemöldöke, de ez sem tartotta vissza. Mindkét bunyós nagyon sok ütést indított testre és fejre. Az ütésstatisztika szerint Derevyanchenko több ütést vitt be Golovkin-nak mind bármelyik korábbi ellenfele. A harmadik menettől inkább az ukrán vette át az irányítást, az ötödik menetben jó pár kemény testütést bevitt a kazahnak. Golovkin pedig a meccs utolsó meneteit húzta meg jobban.

Bár a meccset Golovkin nyerte egyhangú pontozással (115-112, 115-112, 114-113), az eredménnyel sokan nem értettek egyet, még a közönség is nem tetszését fejezte ki az eredményhirdetés után. A kazah is elismerte, hogy ez egy nagyon kemény harc volt, amit jól mutat, hogy a meccs után egyik bunyós sem vett részt a sajtótájékoztatón, mindketten kórházba mentek. Derevyanchenko máris egy visszavágóról beszélt, amiben úgy tűnik GGG is benne lenne, nem volt annyira egyértelmű a győzelme és ezt valószínűleg ő is érzi.

Komment