Errol Spence Jr. leiskolázta Mikey Garcia-t

Fotó: Mikey Garcia – Errol Spence Jr. – PuzzlePix Fotóügynökség

Tegnap éjszaka került sor az Errol Spence Jr. (25-0; 21 KO) – Mikey Garcia (39-1; 30 KO) váltósúlyú világbajnoki címmérkőzésre. Az IBF váltósúlyú világbajnok Spence egyértelműen, egyhangú pontozással (120-107, 120-108, 120-108) verte kihívóját, Garcia-t, aki két súlycsoporttal lentebbről érkezett, hogy ötödik súlycsoportjában is világbajnok legyen. Az előzetes jóslatok alapján is Spence volt a meccs esélyese, de ekkora fölényre talán nem lehetett számítani. Spence-nek ugyan kiütnie nem, de kibokszolnia simán sikerült Garcia-t. Végig irányítva, minden menetet megnyerve esélyt sem adott kihívójának Spence.

Garcia teljesítménye el is maradt a várttól, olyan volt, mintha csak a túlélésre játszott volna 12 meneten keresztül, nem sikerült megvalósítania, amit eltervezett. Spence okosan, taktikusan bunyózott, nem hajszolta mindenáron a kiütést. Az utolsó négy menetre nagyobb fordulatszámra kapcsolt és Garcia gyakorlatilag végig védekezésre kényszerült. Garcia el is mondta a meccs után, hogy bátyja és egyben edzője meg is akarta állítani a meccset annyi ütést kapott be az utolsó menetekben. Azt azért a javára lehet írni, hogy jól bírta az ütéseket és a nagyütő Spence kiütni ugyan nem tudta,de esély sem volt Garcia győzelmére.

Az bebizonyosodott, hogy Garcia számára túl nagy falat a váltósúly, sokan már a kisváltót is annak érezték neki. Az lenne a legjobb döntés részéről, ha visszalépne könnyűsúlyba és ott próbálna címet egyesíteni Lomachenko-val. Spence pedig tovább őrzi veretlenségét és az IBF világbajnoki öve mellé a WBC Diamond övét is megszerezte. A győzelmét követően pedig kihívta a WBA (rendes) világbajnok Manny Pacquiao-t.

Komment