Érmekkel zártuk az Ifjúsági Ökölvívó EB-t – 1 arany, 1 bronz

Az Ifjúsági Ökölvívó EB keddi elődöntőbe két magyar fiatal jutott be, Hámori Luca (60 kg) és Bernáth Attila (49 kg). Luca ellenfele az orosz Asatrian Nune volt. A rutinosabb orosz ökölvívó ellen Luca bátran és határozottan állt ki, és az első két menetben  egyértelműen jobb volt ellenfelénél, a harmadikra már bekeményített az orosz. Ellenfele érezte, hogy elúszhat a mérkőzés és kiakarta ütni Lucát, hogy bebiztosítsa győzelmét. A magyar lány jól állta a sarat és úgy tűnt, hogy meg van a meccs két győztes menettel, de sajnos a bírok nem így látták, és az orosz lányt hozták ki győztesnek. Nem ez az első eset az EB-n, hogy a bírók vitatható döntése egy magyar versenyző vereségéhez vezet. Luca ezzel a vitatható vereséggel végül bronzéremmel fejezte be az Európa-bajnokságot.

Bernáth Attila egy ír ellenfelet kapott az elődöntőben, Gallagher Jude személyében. Attila azonnal magához ragadta az irányítást, mind a három menetben az történt amit ő szeretett volna. Az ír fiú nem tudott mit kezdeni Attilával, egyértelmű volt a győzelem. Bernáth Attila  egyhangú pontozással jutott tovább a szerdai a döntőbe, ahol orosz ellenfelet kapott. A torna egyik legesélyesebb bunyósával, Batyay Dimitri-vel kellett szembe néznie, de magabiztosan és jókedvűen lépett a ringbe, egyáltalán nem rettent meg jónevű ellenfelétől. Technikás, fegyelmezett bunyóval, az edzői utasításokat betartva nagyon szépen bokszolt. Kétség sem fért hozzá, hogy jobb volt, mint ellenfele és a végén az ő kezét emelték magasba. Ezzel a győzelemmel Attila lett Európa legjobb ifjúsági ökölvívója súlycsoportjában.

Komment