Elmarad a májusi budapesti kick-box világkupa

A Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ) vezetése úgy döntött: a koronavírus járvány miatt az idén nem rendezik meg a hagyományos májusi budapesti világkupát. A versenyre május 8-10-én került volna sor a BOK Csarnokban. Ideiglenesen egyetlen hazai vagy külföldi versenyen sem vesznek részt a magyar kick-boxosok – adta hírül az MKBSZ.

“Felelősséggel nem lehet vállalni a májusi világkupa megrendezését, garantálni a résztvevők egészségét és biztonságát.” – jelentette ki a hazai sportági szövetség elnöke.

Galambos Péter közölte: már két hete mérlegelik a nagyszabású viadal törlését. A döntést azután hozták meg, hogy a koronavírus járványhelyzet az elmúlt napokban jelentősen súlyosbodott. Valamint másik három külföldi világkupának is bejelentették az elmaradását.

A sportvezető hozzátette: gondolkoztak egy őszi időpontra történő halasztásban, ám miután a WAKO világszervezet versenyrendszerében gyakorlatilag az év első felének világkupái jelentik a vb-kre, illetve Eb-kre (2020-ban a tervek szerint utánpótlás világbajnokság lesz augusztusban és felnőtt Európa-bajnokság októberben) való felkészülést, egy későbbi budapesti verseny elvesztené a fő funkcióját. Végül úgy határoztak, hogy az idén nem kerül sor a magyarországi megmérettetésre.

A hazai szakvezetést azért is érinti különösen érzékenyen a visszamondás, mert az volt a céljuk, hogy 2020-ban a világkupa sorozat legnagyobb indulói mezőnyű, egyszersmind legrangosabb állomásává tegyék a budapestit, amire minden esély megvolt.

Galambos Péter arról is beszámolt, hogy a következő időszakban a Magyar Kick-box Szakszövetséghez tartozó klubokat, sportolókat érintő versenyek itthon és külföldön egyaránt elmaradnak. A következő verseny, amely talán megtartható lesz, a május végi utánpótlás országos bajnokság – de természetesen ez is járvány alakulásának a függvénye…

Forrás: NVESZ sajtó

Komment