Egy hónap van a Wilder – Ortiz visszavágóig

Fotó: Deontay Wilder – Luis Ortiz – PuzzlePix Fotóügynökség

A két nehézsúlyú bombázó, a WBC világbajnok Deontay Wilder (41-0-1; 40 KO) és Luis Ortiz (31-1; 26 KO) tavaly márciusban küzdött egymással. Akkor Wilder nyert a 10. menetben TKO-val, de Ortiz okozott néhány kellemetlen pillanatot a „Bronz Bombázónak” Az első négy menet kiegyensúlyozottan zajlott, majd az 5. menetben Wilder padlóra küldte a kubait. Aki ebből még felállt, sőt a 7. menetet fölényesen meg is nyerte. Majd a 10. menetben kétszer is padlóra került Ortiz, aki a második után már nem tudott felállni, így kiütéssel veszített. Ennek ellenére szoros meccs volt olyannyira, hogy a kiütés előtt a pontozóknál egyhangúan 9 menetből 4-et Ortiz, Wilder pedig 5-öt nyert. 

A kubai azóta szeretett volna visszavágót, Wilder pedig azt nyilatkozta a Breazeale elleni májusi győzelme után, hogy először az „ellentmondásos” meccseit szeretné tisztázni, vagyis az Ortiz ellenit és a Fury ellenit. Már mindkét visszavágónak meg van a dátuma, de a Fury elleni meccs azért még erősen kérdőjeles. Viszont az Ortiz elleni meccset már biztosra vehetjük, hacsak egy sérülés nem szól közbe valamelyik bunyósnál. Pontosan egy hónap múlva, november 23-án látjuk őket ismét szorítóba lépni egymás ellen. Jól mutatja, hogy Wilder mennyire szeretné az Ortiz elleni meccset, hogy önkéntes címvédéshez választotta a kubai „King Kongot” ellenfélnek.

Korábban azt mondta Wilder, hogy az első meccsüknél nem sikerült jól a felkészülése mert beteg volt, ezért tudta „csak” a 10. menetben kiütni Oriz-t. Most azt ígéri, hogy már az első menetben padlóra fogja küldeni.  

Videós összefoglaló az első meccsükről:

Komment