Bernard Hopkins kihívta Roy Jones Jr.-t, ő pedig elfogadta a kihívást

Fotó: Bernard Hopkins – Roy Jones Jr. – PuzzlePix Fotóügynökség

26 évvel az első és 9 évvel a második meccsük után sor kerülhet a harmadik csatára is a két bokszlegenda között? Hopkins és Jones 1993. május 22-én csaptak össze először középsúlyban, mégpedig a betöltetlen IBF világbajnoki címért. Akkor Jones nyert egyhangú pontozással (116-112, 116-112, 116-112) és ezzel megszerezte első világbajnoki címét. Ez volt mindkét bunyós első világbajnoki címmeccse. A visszavágóra pedig 17 évvel később, 2010-ben került csak sor, akkor már félnehézsúlyban. A második meccset Hopkins nyerte egyhangú pontozással (118-109, 117-110, 117-110).

Tehát 1-1 az állás a két legenda között, most pedig Hopkins úgy érzi, hogy itt az idő a mindent eldöntő harmadik meccsre. Hopkins januárban tölti az 55. életévét és nagyjából három éve volt az utolsó profi meccse, Jones pedig idén januárban ünnepelte 50. születésnapját és tavaly februárban lépett utoljára szorítóba hivatalos meccsen.  

„Egy – egyre állunk, nekem is van egy győzelmem, neked is egy. Döntsük el. Tőlem mehetünk Oroszországba, Kínába vagy bárhova Európában.” – hívta ki Hopkins Jones-t.

A kihívást pedig elfogadta Jones, sőt azt mondja, hogy már várt erre. Mondja meg Hopkins, hogy milyen súlycsoportban legyen a meccs és felőle mehet bárhol, bármikor. Készen áll!

Páratlan karrier áll mindkét bunyós mögött, mindketten vitathatatlan bajnokok voltak, nagy csatákat vívtak. Az ötödik X-en túl talán már mégsem kéne erőltetniük, hogy újra kesztyűt húzzanak egymás ellen vagy bárki más ellen. Ők azonban még érzik a tüzet magukban és ha valakik, akkor ők tényleg hajlandóak még egyszer szorítóba lépni egymással, nemcsak a figyelmet próbálják magukra vonni.

Komment