Briedis megvált Siesta-tól

Lett lapértesülések szerint Mairis Briedis (23-1; 18 KO), Lettország eddigi egyetlen volt profi világbajnoka megvált a két éven át vele együttműködő Al Siesta-tól és a Siesta Boxing Promotions-től.

Briedis, a WBC korábbi cirkálósúlyú világbajnoka legutóbb hazájában lépett kötelek közé a World Boxing Super Series torna elődöntőjében, idén januárban. Mégpedig az ukránok volt olimpiai bajnoka ellen, a jelenleg WBO és WBC bajnok Oleksandr Usyk-kal (14-0, 11 KO) szemben. A mérkőzést végül szoros pontozással Briedis veszítette el, ez volt a lett bunyós eddigi egyetlen veresége.

A hírek szerint Briedis a visszatérést új menedzsmenttel képzeli el, mivel elégedetlen volt eddigi tanácsadója Al Siesta, Berki Ferenc jelenlegi képviselőjének munkájával. Az ügy már a szövetség elé került, de belső értesülések szerint Briedis július 21-én kötelek közé fog lép majd a Gassiev-Usyk gálán, egy később bejelentésre kerülő ellenfél ellen.

Komment