Az „ősz bokszgáláján” a felvezető program is kiemelkedő lesz

Szeptember 21-én beindul a boxszezon a hazai profi ökölvívóknál, méghozzá Budakalászon és a SportTV képernyői előtt. A Felix Promotion International nagyon erős rendezvénnyel kezdi az őszt.

Nem véletlen, hogy az ősz bokszgálájaként promótálja a Felix Promotion International a szeptember 21-én, a Kalászi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő eseményét. A főprogramban olyan kiemelkedően izgalmas küzdelmek kaptak helyet, mint az Egedi Renátó – Görbics Gábor, illetve a Darmos József – Urbán Ferenc, és a Harcsa Norbert – Hegyi Barnabás párharcok. Melyek közül az utóbbi kettő magyar-bajnoki címmérkőzések lesznek.

Dacára annak, hogy ilyen erős lesz a főprogram, az azt megelőző összecsapások is komoly izgalmakat tartogatnak. Kezdjük egy újabb érdekesnek ígérkező magyar-magyar mérkőzéssel, a Krämer Péter – Kispál Zoltán nagyváltósúlyú presztízsharccal. Kispál Zoltánt (10 győzelem, 5 vereség) jól ismerik a Felix Promotion rendezvényeit figyelemmel követő sportrajongók. Hisz a fordított alapállású kecskeméti ökölvívó mindig izgalmas, látványos produkcióval igyekszik meglepni az ellenfelet, és a közönséget. Ellenfele, a hasonlóan rámenős stílusú Krämer „Kispapo” Péter (10 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen) először bokszol a piacvezető hazai istálló eseményén, s mi más lenne célja, mint a magyarországi veretlenségének megőrzése?!

Nem véletlen, hogy a Felix Promotion nevében ott van az „International” jelző, hiszen a magyar vállalkozás igen szoros kapcsolatot ápol a legjobb román profi ökölvívókkal, akik rendszeresen ring kötelek közé lépnek az istálló rendezvényein.   A szeptember 21-i budakalászi bokszgálán ismét láthatjuk majd a remek ütőerejű cirkálósúlyú Cezar Juratoni-t (10 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen), aki a bosnyák Ermin Avdic ellen húz kesztyűt, valamint a váltósúlyú Daniel Buciuc-ot (7 győzelem, 0 vereség), aki a grúz Bakar Gelenidze-vel meccsel.

A Kalászi Sportcsarnokban a tervek szerint lesz egy debütáló ökölvívó is: egy újabb székesfehérvári, Serbán Henrik személyében, aki szept. 21.-én kezdi meg a menetelését a hivatásosak között.

A Felix Promotion International őszi gáláit is a Sport TV fogja sugározni.

Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook és Instagram oldalaihoz is.

Forrás: www.felixpromotion.com

Komment