Ökölvívó-vb – Kedden kezd az első magyar

A hétfői nyitónapon egyik magyarnak sem kell szorítóba lépnie Jekatyerinburgban. A férfi ökölvívók világbajnokságán, kedden a 81 kilogrammos Kovács Pál lesz az első bemutatkozó a hatfős válogatottból.

A vb sorsolása alapján a küldöttségből három bokszolónak. Kovács mellett Gálos Rolandnak (57 kg) és Fodor Milánnak (63 kg) már a legjobb 32 közé jutásért is meg kell küzdenie. Kovács az új-zélandi Jerome Joseph-Pampellone-vel csap majd össze. Míg Gálos szerdán a tajvani Csen Po-jivel, Fodor pedig csütörtökön a román Vasile Suciuval.

A másik három magyar közül Szaka István (52 kg) szombaton a fülöp-szigeteki Carlo Paalammal meccsel. Ugyanakkor a hozzá hasonlóan a 32 között kezdő nehézsúlyú Hámori Ádámnak (91 kg), valamint Kozák Lászlónak (69 kg) még nincs meg az ellenfele. Előbbi vasárnap mutatkozik be a vb-n, utóbbi pedig pontosan egy hét múlva.

Noha az olimpiát jövőre rendezik, az idei vb a hagyományoktól eltérően nem kvalifikációs verseny. Mivel a hosszú ideje komoly válságban lévő nemzetközi sportági szövetséget (AIBA) a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) kizárta az olimpiáról, így a tokiói bokszversenyeket és azok kvalifikációját a NOB szervezi meg. Az AIBA a verseny kiírásánál viszont figyelembe vette, hogy a NOB a japán fővárosban már csak nyolc kategóriában rendez versenyeket a férfiaknak. Így a világbajnokságon is – a korábbi tíz helyett – nyolc súlycsoportban küzdenek az öklözők.

Forrás: MTI

Komment