A hétvégén ismét szorítóba lép Gennady Golovkin

Fotó: Gennady Golovkin – PuzzlePix Fotóügynökség

A korábbi középsúlyú világbajnok Gennady Golovkin (38-1-1; 34 KO) számára a tavalyi év igencsak deficites volt, hisz elszenvedte profi pályafutása első vereségét, ráadásul régi riválisától Saul „Canelo” Alvarez-től. Ami még ennél is fájóbb, hogy Canelo miatt elveszítette világbajnoki címeit is. Az IBF övét még júliusban vette el a szervezet, amiért nem állt ki a kötelező kihívóval, mert Canelo-ra várt. Majd a szeptemberi meccsükön elveszítette IBO/WBC és WBA Super övét is. Így bajnoki címek nélkül zárta az évet.

Ezután jó darabig nem lehetett hallani a kazah bunyósról, de most újra szorítóba lép. Amellett, hogy elveszítette világbajnoki öveit más változások is történtek GGG életében, egyrészt azzal, hogy az HBO már nem közvetít bokszmeccseket a DAZN-hoz szerződött ő is, valamint hosszú közös munka után megvált korábbi edzőjétől Abel Sanchez-től. A szombati meccsére már új edzőjével Johnathon Banks-szel készült. Aki azt ígéri, hogy egy megújult Golovkin-t láthatunk majd a ringben. Banks szeretné, ha Golovkin gyorsítana a tempón, agresszívabb lenne és egy-egy nagy ütés helyett inkább kettes-hármas kombinációkat ütne. Nem szeretne üres járatokat látni újdonsült tanítványától.

Kilenc hónapos szünet után tér vissza Golovkin a ringbe a New York-i Madison Square Garden-ben, a kanadai Steve Rolls ellen. Rolls (19-0; 10 KO) egy veretlen középsúlyú bunyós, aki nem túl fiatalon állt profinak. 27 évesen vívta első profi meccsét és bár eddig nem talált legyőzőre, de nem is az elithez tartoznak az eddigi ellenfelei. A meccset elvileg 164 fontos (74,4 kg) köztes súlyon rendezik meg.

Komment