Canelo bekeményített, nem valószínű, hogy lesz Canelo – GGG 3 szeptemberben

Saul "Canelo" Alvarez - Gennady Golovkin.
Fotó: Saul “Canelo” Alvarez – Gennady Golovkin – PuzzlePix Fotóügynökség

Korábban Oscar De La Hoya úgy nyilatkozott, hogy szeptemberben sor kerülhet a harmadik Saul „Canelo” Alvarez – Gennady Golovkin csatára, mert a közönség is ezt akarja. Most azonban úgy tűnik erre nem sok esély van, mert Canelo olyan feltételhez kötötte, amit Golovkin nem fog tudni teljesíteni szeptemberig.

Canelo a május 4-i, Daniel Jacobs elleni meccs kapcsán tartott sajtótájékoztatón mondta, hogy csak akkor lesz szeptemberben Canelo – GGG 3, ha Golovkin addig szerez egy világbajnoki övet, de erre nem sok esély van.

„Az idei cél az összes öv megszerzése. Ha Golovkin-nak van öve, akkor igen. Miért ne? Már két nagyszerű meccset adtunk a rajongóknak. Miért ne lehetne egy harmadik?” – mondta Canelo.

Tehát szeptemberig Golovkin-nak meg kéne szereznie Demetrius Andrade WBO világbajnoki címét. Ez az idő rövidsége miatt nem igazán lehetséges. A kazah bunyós tavaly szeptember óta nem lépett szorítóba és a tervek szerint júniusban lehet a következő meccse, de nem valószínű, hogy Andrade ellen. Esélytelen, hogy június és szeptember között még bepréselne egy Andrade elleni világbajnoki címmeccset.

Ha ezt nem teljesíti Golovkin, akkor nem valószínű, hogy várni fog rá Canelo. Mert azt is említette, hogy miután begyűjtötte mind a négy övet tovább lépne nagyközép- vagy akár félnehézsúlyba. Érthető, hogy Canelo nem Golovkin-hoz ütemezi a terveit, bár mondjuk azért a mexikói tavalyi doppingbalhéja miatt igencsak sokat várt rá Golovkin és még az IBF övét is elbukta.

Kérdés, hogy mit szól ehhez a DAZN? Mert már Canelo és Golovkin is a DAZN-nal áll szerződésben és nem kevés pénzt fizet mindkét bunyósnak, és számítottak egy újabb Canelo – Golovkin meccsre.

Komment