Horn – Crawford üzengetés sokadik fejezet

Egyre közelebb a Jeff Horn – Terence Crawford összecsapás dátuma. Horn és csapata addig is gondoskodik róla, hogy véletlenül se felejtsék el, hogy ki is ő. Kettejük összecsapása eredetileg április 14-én lett volna, de Crawford kisebb sérülése (vagy az ESPN új alkalmazása) miatt el kellett halasztani a meccset. Horn és csapata ezt követően rögtön elkezdte a verbális csatát és hercegnőnek, gyengének vagy éppen gyávának nevezték azt a Terence Crawford-ot, aki hibátlan 32-0-s (23 KO) mérleggel rendelkezik és két különböző súlycsoportban (könnyű- és kisváltósúly) volt világbajnok, és amennyiben megverni Horn-t már háromban lehet.

Nemrégiben azzal hívta fel magára Horn edzője a figyelmet, hogy szerintük Crawford arra készül, hogy csaljon, hogy meg tudja verni Horn-t. Szerintük Crawford lószőrrel kitömött kesztyűt akar használni a meccsen. Egy informátorra hivatkozva azt mondták, hogy Crawford fél az ausztráltól és mindent meg tesz, hogy megverje, akár még csalni is képes érte. Az tény, hogy Crawford-nak ez lesz az első váltósúlyú mérkőzése, de nem valószínű, hogy egy ilyen képességű és szintű bunyósnak ilyen pitiáner trükközésre lenne szüksége a győzelemhez. Igaz, hogy az ausztrál Horn is nagyon jó mérleggel rendelkezik, (18-0-1; 12 KO), de eredményeit korántsem lehet Crawford eredményeihez hasonlítani. Horn tavaly júliusban szerezte meg a WBO váltósúlyú világbajnoki címét, amikor egyhangú pontozással megverte Manny Pacquiao-t, aki valljuk be már túl van a fénykorán. Természetesen Crawford edzője is reagált a vádakra, elmondta, hogy Horn és csapata jobban tenné, ha befejezné a vádaskodást és a sírást és inkább koncentráljanak a felkészülésre.

Reméljük, hogy nem jön közbe további sérülés és végre a ringben is láthatjuk őket harcolni, nemcsak a médián keresztül üzengetni. A kiírás szerint kicsit több, mint három hét múlva, június 9-én lépnek ringbe Las Vegasban az MGM Arénában.

Komment