A WBA és a WBC Andy Ruiz Jr. – Deontay Wilder meccset szeretne

Fotó: Andy Ruiz Jr. – PuzzlePix Fotóügynökség

A két szervezet elnöke Gilberto Mendoza (WBA) és Mauricio Sulaiman (WBC) Mexikóban találkozott. A két elnök fontosnak tartja a szoros együttműködést, több témáról is beszélgettek és mindketten úgy gondolják, hogy össze kellene hozni egy meccset a két jelenlegi nehézsúlyú világbajnok Andy Ruiz Jr. (IBO/IBF/WBO/WBA Super) és Deontay Wilder (WBC) között.

Természetesen ez egy távlati terv és nagyon sok mindenen múlik. Hisz Ruiz (33-1; 22 KO) elviekben még az idén igyekszik megvédeni frissen szerzett öveit a Joshua elleni visszavágón. Wilder-nek (41-0-1; 40 KO) pedig aláírt szerződése van előbb egy Luis Ortiz elleni meccsre, majd a jövő év első felében egy Tyson Fury elleni visszavágóra, így a Ruiz elleni meccsre legkorábban 2020 nyarán vagy az év második felében kerülhet sor. Addig pedig egyik világbajnok sem veszíthet, különben borul a terv.

A két elnök elképzelése azt is jelentené, hogy valamelyik világbajnok a súlycsoportja vitathatatlan bajnoka lenne, ha addig mindegyik öv náluk marad. Tehát elméletben szépen hangzik ez a terv és nemrég Ruiz is azt mondta, hogy Joshua után jöhet Wilder, de ez még nagyon sok tényezőn múlik.

Az mindenesetre jól hangzik, hogy a két szervezet igyekszik együtt dolgozni azon, hogy minél jobb meccseket sikerüljön tető alá hozni.

Komment