Ökölvívó-vb: Hámori és Gálos is búcsúzott, érem nélkül zártuk a világbajnokságot

Hámori Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott a 91 kilogrammosok súlycsoportjában kedden a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságtól.

A magyar versenyző – aki ezt megelőzően az iráni Mohammad Suriant győzte le – egyhangú pontozással, 5-0-ra kapott ki az ecuadori Julio Cesar Castillo Torrestől.

Az első menetben az ecuadori riválisnak volt több tiszta találata. Hámorit edzői arra kérték, hogy bal kézzel próbáljon akciókat vezetni, ez azonban alig sikerült neki. A menet végén a kőszegi bokszoló megingott, de talpon maradt.

A második felvonás előtt aktívabb bokszot várt el a szakmai stáb a magyartól, aki próbált ellenfele támadásaiba közbeütni, de ez csak arra volt elég, hogy ez a menet szorosabb legyen, és hogy az ecuadorit többször figyelmeztessék.

A harmadik három percben Hámori több mozgással próbálta zavarba hozni ellenfelét, aki azonban erővel jobban bírta a mérkőzést. Igaz, az utolsó percben már szinte csak lefogni akarta a magyar öklözőt. Hámori nem tudott igazán jó akciót bemutatni, így búcsúzott: minden bíró Torresnek adta mindhárom menetet.

Gálos Roland kikapott a nyolcaddöntőben, így kiesett az 57 kilogrammosok súlycsoportjában kedden a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon.

A bajaiak versenyzőjének taktikája egyértelmű volt az esélyesebb mongol Tsendbaatar Erdenebat elleni találkozón: a menetek elején várta, hogy riválisa támadjon, ő pedig a támadások második felében igyekezett több ütést bevinni.

A taktika a második felvonásban működött leghatékonyabban, Gálos ekkor több jó kombinációt is bemutatott, de nagy fölényt ekkor sem tudott kialakítani.

A harmadik menet gyakorlatilag eseménytelenül telt, Erdenebat szinte csak arra ügyelt, hogy a magyar ne üsse ki, és mivel elképzelését eredményesen valósította meg, egyhangú (5-0-s) pontozásos győzelemmel negyeddöntőbe jutott.

Gálos vereségével az utolsó magyar öklöző is kiesett a világbajnokságon, a hatfős válogatott tagjai összesen négy mérkőzést nyertek.

Forrás: MTI

Komment