Nem Whyte lesz Ruiz következő ellenfele

Fotó: Andy Ruiz Jr. – PuzzlePix Fotóügynökség

Andy Ruiz Jr. körül tavaly óta fenekestől felfordult a világ. Júniusban világbajnok lett, ezzel jött a hírnév és a pénz is. Majd decemberben saját hanyagságának köszönhetően el is veszítette öveit. De azért a szakma még mindig elismeri a képességeit és a ranglistákon is előkelő helyen szerepel. Elérhető közelségben van egy újabb világbajnoki címmeccs 1-2 éven belül, ha jó formát mutat és megnyeri a soron következő meccseit.

Nemrég arról szóltak a hírek, hogy lecserélte edzőjét, nem dolgozik tovább Manny Robles-szal, de hogy ki lesz az új edzője, arról még nem tett bejelentést. Az edzést már megkezdte és valószínűleg az ellenfél keresést is. Egy igencsak lelkes önként jelentkező akadt is. Dillian Whyte nagyon szeretne egy meccset Ruiz-zal és Eddie Hearn ajánlatot is tett már a mexikóinak. Whyte pedig a szokásos, időnként elég kemény üzengetéseivel próbálta „ösztönözni” Ruiz-t, de úgy tűnik nem járt sikerrel. Ruiz az egyik közösségi oldalán kitett egy posztot, amin Whyte látszik a földön fekve, miután Joshua 2015-ben kiütötte és hozzáírta: „Nem akartál füstöt, így tovább léptem a következő ellenfélhez. Nagy bejelentés hamarosan!”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

You didn’t want any smoke so I moved on to the next opponent. Big announcement coming soon ???

Andy Ruiz Jr (@andy_destroyer13) által megosztott bejegyzés,

Vagy nem volt elég kedvező Hearn ajánlata vagy túl kockázatosnak tartja Ruiz most Whyte ellen küzdeni. Ami azért érthető lenne, mert hivatalosan még új edzője sincs, Hearn meg már egy áprilisi dátumról beszélt. Vagy nem érzi komolynak az ajánlatot és inkább csak a hírverésről szól, hogy Whyte magát reklámozza Ruiz-on keresztül. Mindenesetre nagy bejelentésre készül Ruiz, ami talán a következő ellenfelével kapcsolatos. Jó lenne újra a ringben látni azt a Ruiz-t, aki tavaly júniusban küzdött Joshua-val. Mondjuk egy PBC-n belüli házicsata például Charles Martin, Dominic Breazeale, Oscar Rivas vagy Luis Ortiz ellen.

Komment