Nagyszabású Pofonpartit tartanak Egerben, ahol amatőr és profi bunyósok is szorítóba lépnek

Az Egri Városi Sportiskola Ökölvívó Szakosztálya nagyszabású Pofonpartit tart február 16-án Egerben, a Hadnagy úti edzőteremben. Az eseményen öt nemzet (magyar, román, szlovák, lengyel és svéd) amatőr ökölvívói fognak részt venni, rekordszámú nevezővel. Az esemény szervezője Dorkó Péter, az Egri Sportiskola Ökölvívó Szakosztály vezetőedzője elmondta, hogy egy egyszerű pofonpartinak indult a rendezvény, de kinőtte magát és végül 266 (!) induló nevezett. A 266 nevező közül 241 magyar bunyós lép majd szorítóba holnap, köztük nagyon sok magyar bajnoki címet szerzett versenyző is. A serdülő és junior korosztály válogatott kerettag versenyzőinek ajánlott is a részvétel, mert válogatónak minősül. Svédországból három, Romániából négy, Szlovákiából tizenhárom, Lengyelországból pedig öt versenyző indul majd. Dorkó Péter azt is elmondta, hogy nem számítottak ennyi nevezőre, nem lesz könnyű ennyi mérkőzést és ennyi ökölvívót koordinálni, de állnak elébe. Nagyon színvonalas versenyre számítanak.

Az amatőrök mellett profik is szorítóba lépnek holnap Petrányi Zoltán jóvoltából. A promóter elmondta, hogy 12 mérkőzést terveznek és nemcsak magyar bunyósokkal. Várhatóan érkeznek Angliából, Írországból, Olaszországból, Szlovákiából és az USA-ból is profi bunyósok.

Igazi boksz ünnep lesz holnap Egerben, aki teheti látogasson ki a Hadnagy út 1. szám alatt található edzőterembe!

Az esemény facebook linkje: https://www.facebook.com/events/1500159773450170/