Mike Tyson: „Lehet, hogy élni bonyolultabb nekem, mint meghalni.”

Fotó: Mike Tyson – PuzzlePix Fotóügynökség

A legendás Mike Tyson egy érdekes interjút adott, amiben az életről-halálról is elmélkedett. Tyson miután 2005-ben utoljára szorítóba lépett komoly személyiségváltozáson ment keresztül. Az évek folyamán lenyugodott, másképp szemléli a világot, fontos szerepet játszik életében a vallás, az emberek iránti odafigyelés. Ebben azért nyilván nagy szerepet játszik nyíltan vállalt rajongása a marihuána iránt is. Illetve eseménydús élete, hisz egy nehéz gyerekkor után mindössze 20 évesen már nehézsúlyú világbajnok volt, majd a következő évben már a királykategória vitathatatlan bajnoka. Nagyon gyorsan jött a siker, nem volt, aki megállítsa egészen az 1990-es James Douglas elleni meccsig, amikor elszenvedte első vereségét és elveszítette világbajnoki címeit. Majd nem sokkal később jött a börtön, de magánéleti problémák, ringen kívüli balhék folyamatosan végig kísérték karrierjét. Dollármilliomosból hirtelen elszegényedett, adósságba került. Egy igazi hullámvasút volt az élete.

Az ökölvívás egy kemény sport, ahol sajnos időnként komoly, halálos sérülések is bekövetkezhetnek, ha valakinél, akkor Mike Tyson-nál még inkább esélyes volt. Ellenfelei komoly veszélynek voltak kitéve, mert Tyson, mint egy bika ment előre a ringbe és nem kímélt senkit, amihez még egy óriási ütőerő is párosult. Ez egy olyan része a sportnak, amivel számolni kell, mert sosem tudhatod előre, hogy mi fog történni a ringben. Ugyanolyan veszélyben vagy te is és az ellenfeled is.

“Tisztában voltam vele, hogy van esély arra, hogy meghalok edzés közben, vagy egy mérkőzésen. Tudtam, de nem féltem, mert azt gondoltam, hogy ha valakinek meg kell halnia a ringben az nem én leszek, hanem az ellenfelem. Ez az önbizalom egyfajta túlélési mechanizmus volt.” – mondta Tyson.

A halál is az élet része, amit valaki könnyebben fogad el, valaki nehezebben. Amikor Tysont-t kérdezte a riporter, hogy fél-e a haláltól, várja-e a halált így válaszolt:

Az életünk felkészít bennünket a halálra. Még nem tudunk róla, de amikor egy bizonyos életkorba kerülünk, nem félünk többé meghalni, mint fiatalkorban. Nem félek tőle. Lehet, hogy élni bonyolultabb nekem, mint meghalni. … Az élet sok bátorságot igényel. Bátorság nélkül nem tudsz megküzdeni az élettel. … Az élet egy utazás, egy küzdelem. Az embereknek meg van mindenük, de még így is küzdenek. Túl komolyan vesszük magunkat. Azt gondoljuk, hogy valakik vagyunk. Ki a f***om??? Senkik vagyunk! A sz***ól jövünk, azt gondoljuk, hogy különlegesek vagyunk. A hírnév sz*r!”

Ahogy sok más sportoló, Tyson is üresnek érezte az életét aktív karrierje befejezése után. Nem egyszerű dolog feldolgozni, hogy szinte egy csapásra megváltozik az életed. Már nem feltétlenül a sport van a középpontban, már csak magad miatt edzel, ha edzel. Nem azért, hogy egy meccsre készülj, elveszik a motivációd. Átlépni az aktív karrierből a „nyugdíjas” életbe sok sportolónál okoz nehézséget, törést.

Ma már sikeres üzletember, egyszemélyes előadásokat tart, időnként színészkedik, van egy óriási farmja, ahol legálisan termeszt marihuánát, ami igencsak jó üzletnek bizonyult és egy szerető családja.

Komment