Miért is vásároltam fűzős kesztyűt

Ha bokszkesztyűre gondolunk, általában egy piros kesztyű ugrik be mindenkinek és ha egy picit jobban elmélyíti az elméjét, akkor minden bizonnyal fűzős. Ez teljesen normális, hiszen a legtöbb ember leginkább profi ökölvívó mérkőzéseken lát bokszkesztyűt és ott megszokott a piros szín, illetve az, hogy fűzős kesztyűket használnak.

Nincsen azzal semmi baj, ha egy gyerek, egy ember a hőseire szeretne hasonlítani! Nem azért viseltek emberek milliói Jordan mezt az utcai kosarazáshoz vagy egy sétához, mert őt majmolták. Hanem azért mert ebben rá akartak hasonlítani. Persze, ott van a másik szempont is, hogy a kosárlabda mez sem véletlenül olyan, amilyen! Nem véletlenül nem egy póló vagy valami hosszujjú darab hanem egy atléta. Ugyanis ehhez a sporthoz igenis ez a legideálisabb darab.

De térjünk is rá a bejegyzés főszereplőjére a bokszkesztyűre. Itthon nem igazán terjedt el a fűzős kesztyűk használata széles körben. Persze profi gálákon azért 75%-ban ilyeneket használnak, de a fűzős darabok elérhetőek nagyobb unciákban is, azaz kifejezetten edzéshez! Sokan azt mondják, hogy nyűg, pedig egy fűzős kesztyű felvétele az edződ segítségével kereken 30 másodpercet vesz el. Nem is hangzik annyira soknak ugye? A fűzős kesztyű nagyobb szabadságot hagy a csuklódnak, mégis jobban tartja azt! Ilyenkor jön igazán elő, hogy jól van-e felkötve a bandázsod és, hogy igazán pontosan ütsz-e, azaz a fűzős kesztyű viselésekor fejleszted tökéletesre a tudásodat!

Merj engedi az álmaidnak, ne légy kishitű! Megveszed magadnak a legújabb Jordan cipőt, mert az a legjobb, megveszed magadnak a legújabb foci cipőt mert az a legjobb, de a boxkesztyűk királyára a fűzős változatra sajnálod a pénzt? Ne tedd! Rakj be egy UFC edzés videót vagy egy profi bunyós edzés videót és meglátod, hogy ők is csak ezt hordják!

Tudod a kisgyerekek is tépőzáras cipőt hordanak, de aztán már megérnek a fűzősre!

Nem azt mondom, hogy a tépőzáras kesztyűk nem jók, de ha komolyan veszed a sportodat, vagy igazi rajongó vagy akkor egyszer az életben igenis engedd meg magadnak, hogy legyen egy fűzős kesztyűd!

Forrás: premiumfightshop.hu

Komment