Ma 32 éves Vasyl Lomachenko

Fotó: Vasyl Lomachenko – PuzzlePix Fotóügynökség

A kivételes képességű ukrán ökölvívó, Vasyl Lomachenko (14-1; 10 KO) 1988. február 17-én született egy ukrán tengerparti kisvárosban, Bilhorod-Dnyisztrovszkijban. Ő minden idők egyik legsikeresebb amatőr ökölvívója és a profik között is sikert sikerre halmoz.

Amatőrként többek között kétszeres olimpiai bajnok (2008. Peking – pehelysúly; 2012. London – könnyűsúly), kétszeres világbajnok, egyszeres Európa-bajnok. Rendkívüli amatőr mérleggel rendelkezik, 396 győzelme mellett mindössze 1 veresége volt, de sokan azt nem ítélik jogosnak. A 2007-es világbajnokság döntőjében kapott ki pontozással, így ott csak ezüstérmes volt. Gyerekkora óta édesapja az edzője, aki tudatosan készítette fel a bokszkarrierre.

Profi karrierjét 2013. októberében kezdte pehelysúlyban, ahol rögtön az első meccsén kiütéssel megszerzete a WBO Nemzetközi bajnoki címét. Majd a második meccsén már világbajnoki címért küzdhetett, de ez még túl nagy falatnak bizonyult, mert nem bírt a rutinos Orlando Salido-val, aki megosztott pontozással megverte az ukránt. Ami nem sikerült Salido ellen 2014. márciusában, az sikerült egy másik nagyon jó bunyós Gary Russell Jr. ellen három hónappal később. Többségi döntéssel Lomachenko a WBO pehelysúlyú világbajnoka lett mindössze a harmadik profi meccsén 2014. június 21-én. Azóta pedig nem is talált legyőzőre. Pehelysúlyú övét háromszor védte meg, majd 2016. júniusában már a WBO nagypehelysúlyú világbajnoki övéért szállt ringbe Roman Martinez ellen, akit KO-val győzött le az ötödik menetben. Ezt az övét négyszer védte meg sikerrel és 2018. májusban már könnyűsúlyban lett világbajnok. Jorge Linares-től vette el a WBA (Super) könnyűsúlyú világbajnoki övét, következő meccsén Jose Pedraza-tól a WBO övét, tavaly augusztusban pedig a betöltetlen WBC övet Luke Campbell ellenében.


Időközben a WBC Franchise bajnokká nevezte ki, de továbbra is esélye van arra, hogy a súlycsoport vitathatatlan bajnoka legyen. Ha minden igaz május körül küzd majd az IBF világbajnok Teofimo Lopez-zel és ha győz övé lehet mind a négy nagy szervezet öve. Ez jelenleg Lomachenko célja, erre koncentrál, a folytatást utána dönti el.

Az ukrán zseni egyedülálló módon tehát már harmadik profi meccsén világbajnok volt, mindössze 12 meccs alatt három különböző súlycsoportban szerzett világbajnoki címet. Eddigi 15 profi meccséből 14 világbajnoki címmeccs volt és ha legyőzi Lopez-t a 16. profi meccsén vitathatatlan bajnok lehet. Számos szakmai díj mellett a BWAA és a The Ring Magazine is az Év ökölvívójának választotta 2017-ben. Jelenleg a The Ring Magazine könnyűsúlyú bajnoka és a P4P lista második helyezettje (korábban vezette is).

Komment