Klasz Árpád szombaton ismét ringbe lép

Klasz Árpi profi ökölvívó.
Fotó: Klasz Árpi – BOX TV

A korábbi kiváló amatőr ökölvívó Klasz Árpád 2013-ban állt profinak és sorra aratta a kiütéses győzelmeket (9-0; 9 KO). 2014-ben egy időre felhagyott az ökölvívással, de tavaly februárban egy újabb kiütéses győzelemmel tért vissza, immáron a kilencedikkel. A visszatérő mérkőzésén sajnos komolyan megsérült Árpi karja, így ismét szünetre kényszerült. Március 23-án, szombaton azonban újra bunyózni fog, ezúttal a Feja Box Promotion által szervezett II. Papp László Box Gálán, Kistarcsán.

Árpi elmondta a BOX TV-nek, hogy nagyon motivált. Tavaly év végén kezdte el a felkészülést új edzőjével Pintye Szabolccsal, akivel gyorsan megtalálták a közös hangot és nagyon jó hatással van rá, élvezi a közös munkát. Nagy terveik vannak, minél több meccset szeretne az idén, itthon és külföldön egyaránt, és reméli, hogy talán még az év végén vagy a jövő év elején címmérkőzést vívhat.

Most szombaton, ha minden igaz, akkor a félnehézsúlyú Orsós Attila (14-25-1; 8 KO) ellen lép majd szorítóba, de a későbbiekben nagyközépsúlyban tervez. Attilát jól ismeri Árpi, korábban együtt voltak ifjúsági válogatottak. Jó és rutinos bunyósnak tartja.

Komment