Tóth Tomi a „Barbár” újra kötelek között

A 34 éves, Barbár becenévre hallgató Tóth Tamás egykori cirkálósúlyú magyar bajnok, legutóbb 2017 áprilisában lépett ringbe. Akkor Szellő Imre volt az ellenfele, aki a mérkőzés után az WBO cirkálósúlyú  interkontinentális címmel térhetett haza. Tóth Tomi ezután a meccs után abbahagyta a profi bunyót, nem láthattuk azóta, pedig izgalmas és látványos küzdelmeivel Rácz Félix gáláinak ékes pontja volt. A keményfejű ökölvívó nemrégiben újra kesztyűt húzott, és újult erővel Pintye Szabolcs edző szárnyai alatt kezdte meg a felkészülést. Tomi, a BoxTv-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy akár már tavasszal ringbe léphet, és kellő motivációt és erőt érez ahhoz, hogy címmeccseken is bunyózzon. Nem titkolt céljai között szerepel egy interkontinentális cím megszerzése is. Visszatérésében és felkészülésében egykori mérkőzésszervezője, a Felix Promotion is támogatja. Tomit stábunk edzés közben látogatta meg a KSI tornatermében, ahol sikerült megörökítenünk néhány részletet a felkészüléséről, és válaszolt a visszatérésével kapcsolatos kérdéseinkre. A videót hamarosan láthatjátok Facebook oldalunkon!

Komment

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.