Kell Brook cáfolta a visszavonulásáról szóló pletykákat

Fotó: Kell Brook – PuzzlePix Fotóügynökség

Tegnap jelent meg a hír a külföldi sajtóban, hogy Kell Brook (38-2; 26 KO), a korábbi váltósúlyú világbajnok szögre akasztja kesztyűit. Ezt azonban Brook határozottan cáfolta egy Twitter bejegyzésben.

Brook 2017. májusa és 2018. márciusa között tartott egy majdnem egy éves szünetet, miután a Golovkin-tól és Spence-től elszenvedett vereségek miatt fizikailag és mentálisan is nehéz helyzetbe került. A szemét két alkalommal is műteni kellett és a Spence elleni vereség után saját bevallása szerint depressziós lett és az alkoholban keresett vigaszt. De ezeken már túl van és tavaly volt két győztes meccse, bár nem túl nehéz ellenfelekkel szemben. Azóta pedig egy Amir Khan elleni meccsre vár, de úgy tűnik hiába, mert Khan előbb Crawford-ot választotta, júliusban meg Szaúd-Arábiában fog bunyózni és a szigetországi rangadó megint elodázódott.

Ettől függetlenül Brook nem akar visszavonulni, elmondta a bejegyzésében, hogy igaz, hogy már egy jó ideje nem lépett szorítóba, de nem azért mert feladta, hanem mert nagy csatákat szeretne. Inkább vár egy megfelelő ellenfélre, ki akarja szolgálni a rajongóit, egy nagy showt szeretne. Tárgyaltak Terence Crawford menedzsmentjével is egy meccsről, de egyelőre nem született megegyezés.

Azt is üzenete, hogy amíg nem tőle hallják, hogy visszavonul, addig senki ne higgyen a pletykáknak!

Amíg várunk a következő meccsére addig is itt egy válogatás a legjobb pillanataiból:

Komment