Július 12. Amir Khan – Billy Dib mérkőzés Szaúd-Arábiában

Fotó: Amir Khan – PuzzlePix Fotóügynökség

A korábbi kisváltósúlyú világbajnok Amir Khan (33-5; 20 KO) ma este Szaúd-Arábiában lép szorítóba egy jól jövedelmező mérkőzésen, 7 millió dollárt kap a meccsért. Az eredeti tervek szerint a szervezők egy pakisztáni-indiai csatát akartak és nagy felhajtást is körítettek köré, de az indiai Neeraj Goyat megsérült egy autóbalesetben és lemondta a Khan elleni meccset. Így új ellenfél után kellett nézni, az ausztrál Billy Dib-re esett a választás. Aki az eredményei alapján talán nehezebb ellenfél lesz a pakisztáni-angol bunyósnak, mint Goyat lett volna.

Billy Dib (45-5; 26 KO) korábban az IBO nagypehelysúlyú világbajnoka volt, majd az IBF pehelysúlyú világbajnoka és többször bunyózott már nagy szervezetek világbajnoki címeiért. Legutóbb például tavaly augusztusban Tevin Farmer ellen az IBF övéért. Elég rutinos bunyós, hisz már 50 profi mérkőzésen túl van, bár váltósúlyban eddig még nem bunyózott. A statisztikai adatok alapján mindenképp nagyobb falatnak tűnik, mint Goyat lett volna. Ez abból is látszik, hogy a WBC az ellenfél csere után felajánlotta a meccs tétjeként a váltósúlyú WBC Nemzetközi bajnoki címet.

Khan nem becsüli le ellenfelét, azt mondja, hogy Joshua esetéből is látszik, hogy nem szabad senkit alábecsülni. „Dib győzni jön, nagy tűzijáték lesz!”

A gálát közvetíti a UK Channel 5 csatorna, amit elvileg ezen a linken lehet majd nézni. Este 22 órakor kezdődik a közvetítés.

Khan egyébként továbbra sem tett le arról, hogy a következő ellenfele Manny Pacquiao legyen és szerinte akár ugyanezen a helyszínen Szaúd-Arábiában vagy Dubaiban is lehetne a meccs. Nyilván van egy-két üzletember a Közel-Keleten, akiknek sok pénzt megérne, ha ott lenne a Pacquiao – Khan meccs, ha egyáltalán lesz.

Komment