Ifj. Darányi Zsolt Torontóban lép szorítóba március 24-én

Foto forrása: Twitter

A fiatal magyar bunyós 4 éves kora óta él Kanadában, így „hazai pályán” léphet szorítóba március 24-én. A nagyszerű amatőr múlttal rendelkező mindössze 23 éves ökölvívó szombaton már 14-dik profi meccsén fog a ringbe lépni. Édesapja révén korán megismerkedett az ökölvívással, majd 9 éves korától kezdett el rendszeresen edzésekre járni. Amatőr pályafutása alatt kanadai- és magyar bajnok is volt, és Bocskai Emlékversenyen is tudott nyerni. Zsolt 2014-ben döntött úgy, hogy a profik között folytatja és a Top Rank azonnal le is szerződtette. A veretlen bunyósnak 13 meccse volt eddig, ebből 12-őt kiütéssel nyert meg. Szombaton az argentin Diego Adrian Marocchi (17-3-1; 13 KO) ellen fog ringbe lépni egy 6 menetes nagyváltósúlyú mérkőzésen.

Komment