Frank Warren szívesen összehozna egy Billy Joe Saunders – Gennady Golovkin meccset

Fotó: Billy Joe Saunders – PuzzlePix Fotóügynökség

A 2018-as év két legnagyobb középsúlyú vesztese minden bizonnyal Gennady Golovkin (38-1-1; 34 KO) és Billy Joe Saunders (27-0; 13 KO). Mindkét bunyós úgy kezdte a tavalyi évet, hogy középsúlyú világbajnokok voltak, de az évet már az öveik nélkül zárták. Golovkin az IBF/WBC/WBA (Super) középsúlyú öveket birtokolta, de az IBF övét a szervezet vette el, mert nem állt ki a kötelező kihívóval, a másik két övét pedig Saul „Canelo” Alvarez vette el a szeptemberi visszavágójukon. Billy Joe Saunders pedig egy doppingügy miatt veszítette el a WBO világbajnoki címét.

Saunders promótere Frank Warren elmondta, hogy a tavalyi éve pocsék volt Saunders-nek, de az idei év más lesz és azon dolgoznak, hogy visszaszerezze a világbajnoki címét és visszakerüljön a WBO ranglistájára. Saunders tavaly két meccsét is lemondta sérülés miatt, majd egy orrspray miatt nem védhette meg világbajnoki címét Demetrius Andrade ellen és még eltiltást is kapott.

Warren elmondta, hogy korábban már két alkalommal is tárgyaltak Golovkin menedzsmentjével, és ők a szerződést is aláírták, de végül nem lett semmi a meccsből. A promóter bízik benne, hogy most sikerül összehozni a meccset. Bár ugye világbajnoki övek jelenleg nincsenek terítéken, de szerinte a pénz is elég nagy motiváció lehet, hogy végre összecsapjanak egymással. Warren még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy nagyközépsúlyban bunyózzanak egymás ellen és a győztes talán közelebb kerülne egy címmeccshez valamelyik nagyközépsúlyú világbajnokkal.

Bárhogyis lesz, Warren célja, hogy Saunders ismét a csúcsra kerüljön, ha összejön a Golovkin elleni meccs, ha nem. Így mindenképp nagy csatákat terveznek az idei évre.

Komment