Bozai Gyulát, Tóth Tomit és Darmos Józsit kérdeztük Szellő Imre interim világbajnoki címmeccséről

Szellő Imre (Kép forrása: Szellő Imre Boxing Team facebook oldal)

Már csak egy nap Szellő Imre (24-0; 16 KO) profi karrierjének legkomolyabb megmérettetéséig. Október 19-én, szombaton Belgiumban lép szorítóba Ryad Merhy (28-1; 23 KO) ellen az interim WBA cirkálósúlyú világbajnoki címért. Erről kérdeztük a magyar cirkálósúly néhány korábbi és jelenlegi kiválóságát: Bozai Gyulát, Tóth Tomit és Darmos Józsefet. Ők mindannyian jól ismerik Imre boksztudását, Tóth Tomi és Bozai Gyula korábban küzdöttek is Imivel, de mindannyian számtalan alkalommal kesztyűztek már a világbajnoki cím várományosával. Abban kétségkívül mindannyian egyet értenek, hogy ez a meccs lesz Imi eddigi legkeményebb csatája, nagy a tét, de korántsem lehetetlen elérni a célt. Mindannyian úgy gondolják, hogy Imi kezét emelik majd a magasba a szombati meccs után.

Bozai Gyula véleménye:

„Utána néztem Imi ellenfelének, megnéztem pár meccsét, főleg az Arsen Goulamirian elleni vereségét. Az esélyeket két oldalról közelíteném meg. Az egyik oldal a Merhy előnye hazai pályán, ez elsősorban a pontozásnál lehet fontos. Iminek nagy fölénnyel kell megnyernie, hogy legyőzze Merhy-t Belgiumban. A másik oldal pedig a kiütéses győzelem. Imi most borzasztó erős szakmai munkát végez egy nagyon jó szakmai stábbal. Nagyon sokat erősödött fizikailag és valószínűleg az ütőereje is nőtt. Ő egy magas, borzasztóan technikás bunyós, nagyon jól meg fogja tudni oldani ezt a meccset ahogy a Goulamirian is tette csak kicsit külsőbb távból, mert Imi magasabb, mint a francia. Tehát egy hosszabb ütőtávból fog tudni dolgozni. Remekül tudja majd változtatni a puha meg a kemény ütéseket, ahogy azt szokta. Imi úgy őröl fel, hogy folyamatosan puha ütésekkel foglalkoztat, majd az utolsó ütéseket szokta meghúzni általában oldalra lépéssel. És ebből az oldalra lépős jobb horogból számítok egyre vagy akár többre, amivel Imi be is fejezheti a mérkőzést. Ebben reménykedek, hogy egy jobb horoggal kiüti Merhy-t a késői menetek egyikében. Vagy esetleg TKO-val nyer, mint Goulamirian, vagyis, hogy folyamatos ütészáport zúdít a belga fiúra és emiatt majd leléptetik. Merhy fizikálisan borzasztóan erősnek tűnik, egy kipróbált, jó bunyós. Biztos, hogy ez nem egy sétagalopp meccs lesz, egy nagyon kemény csata lesz. Én arra számítok, hogy olyan meccskép lesz, hogy folyamatosan kristályosodik ki Imi nagyobb szakmai tudása és talán csökkenti majd Merhy kedvét. Imi megelőzi majd gondolatban és tettekben is, és ez szépen lassan felőröli majd a belga bunyóst, a késő menetekben lehet TKO vagy KO is Imi javára.”

Tóth Tomi véleménye:

„Ez lesz Imi eddigi legnagyobb meccse és biztos vagyok benne, hogy kemény lesz. Én is segítettem neki a felkészülésben, kesztyűztünk együtt. Nagyon jó formában van, de látszik, hogy van teher a vállán, de kinek ne lenne egy ilyen meccsnél. Érzi, hogy ez egy nagyon sokat eldöntő meccs lesz. Nagyon komolyan vette a felkészülést, ahogy mindig is. Úgy gondolom, hogy a mérkőzés elején van nagyobb esélye az Iminek, hogy befejezze idő előtt a meccset. Abból gondolom, hogy elég fiatal a belga. A kontra balokra, a balhorog, balcsapott ezekre kell nála nagyon oda figyelni. A kesztyűzésnél láttam, hogy a Bertók Robival alaposan kielemezték az ellenfelet és kimondottan ezekre az ütésekre figyeltek. Alaposan felkészültek a belgából.”

Darmos Józsi véleménye:

„Úgy gondolom, hogy az Imi karrierjében ez egy fontos állomás és biztos élni fog a lehetőséggel, győzni fog. Jó mérkőzés lesz, látványos mérkőzés lesz. A mostani felkészülésében nem tudtam segíteni neki, mert nekem is meccsem volt és pont ütötte egymást a két felkészülés, de korábban már jó párszor kesztyűztünk és biztos, hogy a jövőben is segíteni fogjuk egymást. Meg fogja nyerni ezt a címet!”

Imi tehát szombat este lép szorítóba Belgiumban. A gálát élőben közvetíti a SPORT2 este 20:30-tól.

Komment