Bocskai emlékverseny – Több mint 200 versenyző a 64. viadalon

Gálos Roland (Fotó: MTI)

Budapest, 2020. február 3., hétfő (MTI) – Harminc ország 219 versenyzőjének részvételével kezdődött meg hétfőn Debrecenben a 64. Bocskai István ökölvívó emlékverseny, melynek első napján a magyar válogatottak közül Gálos Roland mutatkozott be, méghozzá szép győzelemmel.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a most először ötnapos, péntekig tartó torna nyitónapján mindkét ringben 27 mérkőzést rendeztek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Gálos az 57 kilogrammosok első fordulójában dán ellenféllel, Frederik Jensennel csapott össze és egyértelmű, sima győzelmet aratott.

Az idei Bocskain profik is kötelek közé léphetnek, mivel az olimpiai selejtezőről sincsenek kizárva, ugyanakkor a jelenlegi két legjobb magyar profi, Bacskai Balázs és Szellő Imre nem indul ezúttal sérülés miatt.

A viadal kedden 15 órától folytatódik.

Forrás: MTI

Komment