A kőszegi könnyűsúlyú lány lehet a magyar bokszsport harmadik ifjúsági olimpiai érmese

Ökölvívásban is lesz magyar résztvevője az október 6-án kezdődő 3. ifjúsági olimpiának, Buenos Airesben. Hámori Luca, a kőszegi Fitt-box Ökölvívó Egyesület 17 éves klasszisa szabadkártyát kapott a 60 kg-os súlycsoportban, s így az első és a második ifiolimpia után a harmadikon is versenyez magyar bokszoló. S ha a hagyomány folytatódik, akkor Harcsa Zoltán (2010, Szingapúr) és Könnyű Richárd (2014, Nanking) után Argentínából is éremmel tér haza ökölvívónk.

Fotó: Hámori Luca – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

„Két hete csütörtökön éppen szünet volt a suliban – negyedikes vagyok a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziumában –, amikor megcsörrent a mobilom. Varsányi Áron, az edzőm volt a vonal túlsó végén, és azt mondta, hogy utazom Buenos Airesbe, az ifjúsági olimpiára. Először azt hittem, valami vicc az egész, de aztán megértettem, hogy ilyesmivel nem szokás tréfálni. Akkor elkezdtek folyni a könnyeim, az osztálytársaim azt hitték, valami tragédia történt, de én mondtam, hogy ennél nagyobb öröm nem is érhetett volna” – Hámori Luca így emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor megtudta, hogy ő képviselheti Magyarországot a 3. ifjúsági olimpián október 6-tól Argentínában.

De vajon mennyire lepte meg Lucát az olimpiai szereplése híre, felmerült-e egyáltalán, hogy kiutazhat Buenos Airesbe, a tangó hazájába?

„Még a budapesti ifjúsági világbajnokság előtt volt róla szó, hogyha esetleg nagyon jól sikerül a szereplésem, akkor talán, de a vb után már szóba sem került, mivel kikaptam a nyolcaddöntőben, így főleg nem. Teljes meglepetésként ért Áron telefonja. A világbajnokság után éppen pihentem, már csak azért is, mert a jobb kezem megsérült, még a vb előtt, és nem akartam megerőltetni. De akkor jött Áron telefonhívása, majd az e-mailje, és hirtelen óriási lendülettel újra elkezdtem edzeni. Az utána következő héten pedig már három napra feljöttem Pestre, és hétfőn, kedden, szerdán iskoláztam ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitánnyal, aki majd elkísér Buenos Airesbe. Aztán el kellett mennem ruhapróbára, a Sportkórházba kötelező vizsgálatra, és utána az olimpiai esküre.”

Kérdés, hogy van a sérült kéz, mert bizony arra nagy szükség lesz az olimpián.

„Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ne fájjon, Somogyi Péter főorvos úr, a keretorvosunk alaposan megvizsgált, felírt kenőcsöket, az az igazság, hogy lehetne jobb állapotban is, de remélem, október 14-ig, amikor az ökölvívó torna kezdődik, tökéletesen rendbe jön. Addig profi bandázzsal edzek, az jobban védi a kezet” – jegyezte meg a junior Eb-ezüst- és ifjúsági Eb-bronzérmes Luca.

Persze valószínű, hogy az adrenalin pezsgése elnyomja a fájdalmat.

„Hatalmas motiváció számomra, főleg a világbajnokság után, amely nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ott lesz az olimpián az angol világbajnok Caroline Dubois, aki legyőzött engem Budapesten a nyolcaddöntőben, most már egyáltalán nem lesz ismeretlen, bátrabban megyek fel ellene a ringbe. Heten leszünk, a mezőnyből két lányt nem ismerek, a tunéziai és a nigériai versenyzőt, ők nem vettek részt a budapesti vb-n. A többiek ismerőseim, Dubois, ugye, a világbajnok, Argentínát az a Victoria Oriana Saputo képviseli, akivel már kesztyűztem a magyarországi edzőtáborban az ifjúsági vb előtt, ott jól ment, az ausztrál Emma Lawson ott volt a vb-n, helyezetlen maradt, ő verhető, a thaiföldi Porntip Buasa pedig a negyeddöntőben esett ki a Duna Arénában, ő harcias lány, de le tudom győzni.”

A mezőny tehát héttagú, s ha szerencséje van Lucának, akkor erőnyerőként már azonnal elődöntős, csakhogy ez nem jelent automatikusan érmet, mivel az ifjúsági olimpián – nem úgy, mint az egyéb bokszeseményeken – csak egy harmadik helyezettet hirdetnek, azért az éremért is meg kell küzdeni.

„Ez teljesen rendjén van, azért utazom ki Buenos Airesbe, hogy bokszoljak” – mondta mosolyogva Luca, aki nincs könnyű helyzetben, mivel Kőszegen nem tud szpárringolni, csak fiúkkal, illetve Sopronba kell átmennie, hogy egy felnőtt női bokszolóval kesztyűzzön.

„Életem eddigi legnagyobb élménye lesz ez az ifjúsági olimpia, rettenetesen izgulok, alig várom már október nyolcadikát, a kiutazás napját. A boksztorna csak 14-én kezdődik, lesz öt-hat napunk az akklimatizációra” – tette még hozzá Hámori Luca, aki Harcsa Zoltán, Zsigmond József (2010, Szingapúr), Könnyű Richárd és Tóth Richárd (2014, Nanking) után az ötödik magyar ifjúsági olimpikon ökölvívó.

Balzsay Károly szövetségi kapitány óriási sportdiplomáciai sikernek tartja, hogy Hámori Luca szabadkártyát kapott az ifjúsági olimpiára.

„Mondtam is Lucának, hogy ezzel elismerték az elmúlt években és a budapesti vb-n nyújtott teljesítményét, hiszen óriási verseny volt a szabadkártyákért, nem véletlenül kapta ő ezt a lehetőséget az AIBA-tól. Lucát azért választották ki, mert abszolút odavaló! Olyan ökölvívást mutat a női mezőnyben, amely a világszínvonalat képviseli, cseppet sem fog kilógni a Buenos Aires-i mezőnyből” – emelte ki a szövetségi kapitány.

Balzsay méltatta Hámori világbajnoki teljesítményét.

„Vele biztosan nem fogunk szégyenkezni, hiszen a Duna Arénában is olyan meccset csinált a világ- és Európa-bajnok angol Dubois-val, amire minden szakember odafigyelt. Most három napot edzettünk, iskoláztunk, azért látszik, hogy pihenésből érkezett, de annyira motivált, annyira feldobta az olimpiai szereplés lehetősége, hogy hat-nyolc nap alatt visszakerül a csúcsformájába, hiszen óriási munka van benne, ami nem veszett kárba a rövid pihenő alatt. A kiutazás előtti utolsó öt-hat napban megint együtt fogunk dolgozni, és akkor szépen beélesítjük Lucát az olimpiára. Kint is lesz majdnem egy hetünk az alkalmazkodásra a helyi körülményekhez. Bízom benne, hogy Luca jó eredményt ér el, benne van az ő bunyójában a kellemes meglepetés.”

Például egy érem, ami a szép magyar olimpiai hagyományok folytatását jelentené.

Szerző: Ch. Gáll András

Komment