Magyar Kinga a WBL Európa-bajnoka lett

Augusztus 11-én, szombaton immár második alkalommal rendeztek a szegedi Tesco parkolójában szabadtéri profi ökölvívó gálát. A gála főmérkőzését egy fiatal szegedi lány, Magyar Kinga (4-4; 0 KO) vívta a szerb Marija Raznatovic (0-2; 0 KO) ellen. A tét pedig nem kisebb volt, mint a WBL Európa-bajnoki öve kisváltósúlyban.

Fotó: Marija Raznatovic – Magyar Kinga (delmagyar.hu)

Kinga népes hazai közönség előtt léphetett a szorítóba, profi karrierje eddigi legnagyobb megmérettetésére. A mérkőzésről így számolt be utólag edzője, Simon Zsolt: „Kinga magabiztosan kezdte az első menetet és próbálta meghatározó kombinációkkal megfékezni a szerb lányt, aki igazi harcosnak bizonyult. A 4. menetben csak a gong szó mentette meg Mariját. Addigra már a több, mint 1500 fős néző közönség egyhangúan kiütést akart látni és ennek hangot is adott. Egy emberként biztatták Kingát, aki mindent meg is tett, hogy KO-val zárja a mérkőzést. A 6. menetben a szerb lányt megint csak a gong mentette meg. Végül az összecsapás eredménye, hogy Kinga fölényes győzelmet aratott.” Kinga tehát egyhangú pontozással győzött és az ő kezét emelték végül a magasba.

Fotó: Marija Raznatovic – Magyar Kinga (delmagyar.hu)

Kinga ezzel a győzelemmel nemcsak Európa-bajnok lett, de egy lépéssel közelebb került világbajnoki álmaihoz. Edzője már korábban elmondta a Box Tv-nek, hogy ez a címmérkőzés csak egy állomás a céljaik eléréséhez. Ha minden a terveik szerint alakul Kinga a jövő év elején akár világbajnoki címért bokszolhat majd az Egyesült Államokban.