Wilder élőben nézi meg Fury szombati meccsét Belfastban

Fotó: Deontay Wilder – Europress Fotóügynökség

A WBC nehézsúlyú világbajnoka, Deontay Wilder (40-0; 39 KO) személyesen is ellátogat a hétvégén Belfastba. Az észak-írországi gála főmérkőzését a pehelysúlyú Carl Frampton vívja Luke Jackson ellen, de Wilder nem emiatt a meccs miatt látogat el a szigetországba. Az elmúlt hetekben felröppent a hír, hogy Wilder és Tyson Fury még akár az idén megmérkőzhet egymással az USA-ban, így Wilder-t leginkább Fury hétvégi teljesítménye érdekli. Az esetleges Wilder – Fury meccsel kapcsolatos tárgyalásokat már mindkét fél menedzsmentje megerősítette, de konkrétumok még nem hangzottak el, valószínűleg a szombati meccs végeredményét várják. Valószínűleg, ha szombaton kikap Fury, akkor nem lesz a Wilder elleni meccsből semmi. Erre ugyan kicsi az esély, de ugye a bokszban bármi megtörténhet.

Tyson Fury (26-0; 19 KO), egykori nehézsúlyú IBO, IBF, WBA (Super), WBO világbajnok idén júniusban tért vissza közel 2,5 éves kihagyást követően. Visszatérő meccsén Sefer Seferi-t győzte le, most szombaton pedig az olasz származású német Francesco Pianeta (35-4-1; 21 KO) ellen lép szorítóba. Pianeta nem tartozik a nehézsúlyúak élmezőnyébe, bár már kétszer is bunyózott világbajnoki címért, egyszer Wladimir Klitschko ellen, egyszer pedig Ruslan Chagaev ellen, mindkétszer kiütéses vereséget szenvedett. Ennek ellenére birtokolta már a WBO Európa-bajnoki övét és az IBO Nemzetközi bajnoki övét is. Pianeta nem egy Wilder szintű ellenfél, viszont Seferi-nél jóval nehezebb ellenfél lesz Fury számára, testalkatát illetően mindenképp. 🙂 Pianeta beleillik abba a folyamatba, amit Fury menedzsere, Frank Warren korábban felvázolt, hogy szépen apránként építik fel Fury-t a világbajnoki címmeccsig, mondjuk ez a folyamat gyorsan meg is törik, ha a következő meccsén már Wilder ellen fog bunyózni.

Wilder és Fury habitusa elég hasonló, nem lenne meglepő, ha most Wilder menne fel a szorítóba a meccset követően, ahogy Fury tette azt 2016-ban Wilder, Artur Szpilka elleni győzelme után. Egy kis show műsorra biztos lehet számítani a két nehézsúlyú bunyóstól.

Komment